Gyász

Forró autóban hunyt el a pimasz angyalarcú kislány, apukája elfelejtkezett róla

K. C.

Létrehozva: 2024.06.21.

Az édesanyának köszönhető, hogy egyáltalán megpróbálták megmenteni az életét.

Angela Jones még munka közben is kislányára gondolt, így felhívta a férjét, megkérdezni, hogy van a hároméves kis Charlotte. Mint utólag kiderült, ekkor már a pimasz kislány nem élt…

gyertya, gyász, tragédia, halál
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A csöppség ijesztő módon legalább négy órán át volt bezárva a forró autóba, amikor elérte a 36 fokos hőséget az idő az amerikai Arizonában. A tragédia azután következett be, hogy Scott elvitte két nagyobbik lányát az iskolába, majd visszasietett a házához, hogy felvegye a munkáját. Ekkor elfelejtkezett legkisebb lányáról, Charlotteról, akit a felhajtón leparkolt kocsiban hagyott. 

A gyermek azért nem volt az óvodában, mert szülei úgy döntöttek, kiveszik egy hétre, hogy családjával lehessen. Scott azonban elfelejtette, hogy Charlotte is vele volt aznap reggel a kocsiban. A kétségbeesett férfi csak felesége kérdésére jött rá végzetes hibájára, de addigra már késő volt. Riasztotta a mentőket, akik kórházba szállították, de Charlotte nem sokkal később feladta a küzdelmet.

Tragikus módon a kis Charlotte nem az egyetlen gyermek, akit ilyen módon ért utol a halál. Az Egyesült Államokban évente átlagosan 37 gyermek hal meg hőgutában, miután forró járművekben rekedtek. Gyakran azért, mert a szüleik elfelejtették, hogy az autóban vannak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek