Mellbevágó

„Hallottam, ahogy a családom elbúcsúzik tőlem” – Bizsergett az ujja, lebénult egy újdonsült édesanya

K. C.

Létrehozva: 2024.06.27.

Élete legszörnyűbb perceit sosem fogja tudni elfelejteni az anyuka.

A 34 éves Sarah Saunders még az orvosokat is zavarba hozta, ahogy testéből elillant az élet. Fejfájást tapasztalt az anyuka, majd a lábán és a gerincén végigfutó meleg furcsa érzést. Háromszor is orvoshoz fordult segítségért, de mindannyiszor hazaküldték annyival, hogy csak túlságosan ki van fáradva a szülés után. Aztán egyik pillanatról a másikra Sarah nem érezte az ujjait, és a kórházban órákon át nem tudta megszorítani a medikusok kezét. Később már járni és beszélni sem tudott, majd a karját sem bírta megmozdítani vagy pislogni. 

hospice, segítség, önkéntes, haldokló, beteg, idős, életkor, kórház, gondoskodás, Shutterstock 239583778
Képünk illusztráció / Fotó: Africa Studio / Shutterstock

„A vérvizsgálat azt mutatták, hogy a májam, a szívem és a veséim terhelésnek vannak kitéve, és nem bírják tovább, de az orvosok még mindig nem tudták kideríteni az okát. Azt mondták nekem, hogy a szerveim nem bírják a strapát, és semmit sem tudnak tenni. A családom velem volt, és hallottam, hogy mennyire megrázta őket a hír, de nem tudtam megvigasztalni őket. Hallottam, ahogy elbúcsúznak tőlem, szörnyű volt” – mesélte élete legszomorúbb perceiről Sarah, aki Peterboroughban él, majd hozzátette: „A kisfiam még csak 18 hónapos volt, és kétségbeesetten szerettem volna elmondani neki, hogy szeretem és megölelni.”

Szerencsére egy szakértő tanácsadó néhány órán belül olyan diagnózist állított fel, ami megmentette az életét. Sarah-ról kiderült, hogy Addison-kórban szenved. Ez egy olyan állapot, amikor a mellékvesék nem működnek, és nem termelnek elegendő kortizol- és aldoszteronhormont, amik nélkülözhetetlenek a túléléshez. Ez extrém kimerültség, étvágytalanság, alacsony vérnyomás, szédülés, rosszullét, hasi fájdalom, rossz hangulat, fejfájás, magas láz és sok más tünetet okoz. Sarah mellékveséi leálltak, ami bénuláshoz vezetett. Miután diagnosztizálták és kezelték, Sarah visszanyert a teste fölötti uralmát. 

Évekig szteroidos gyógyszereket szedett, amik olyan mellékhatásokat okozhatnak, mint a súlygyarapodás, izom- és csontgyengeség, cukorbetegség, fokozott fertőzésveszély, a bőr elvékonyodása és mentális problémák.

„Az Addison-kór előtt nagyon fitt voltam, naponta edzettem, imádtam a teljes testet igénybe vevő edzéseket és a 11 mérföldes sétákat, nagyon aktív életmódot folytattam. Most gyenge vagyok, és van egy gondozóm, aki segít nekem a napi tevékenységekben. A napi gyógyszeres kezelés miatt 15 kilót híztam. Annyira vártam, hogy láthassam a fiamat felnőni, a sok nyaralást és a vidám pillanatokat. Úgy érzem, mintha 10 évet vettek volna el az életemből. Egyszerűen frusztrált vagyok, mert jobban vagyok, mint voltam, de még mindig olyan rosszul vagyok, és naponta fájdalmat érzek. Elveszettnek érzem magam” – tette hozzá az édesanya. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek