Tragédia

„Látta a vonatot, mégis elé hajtott!” - a helyiek Danit hibáztatják a vonatbaleset miatt

Mongyi Nikolett

Létrehozva: 2024.06.24.

Módosítva: 2024.06.24.

Dániel a piros jelzés ellenére autójával a vonat elé hajtott, ami azonnal elgázolta. Az autóban rajta kívül még két barátja ült, Helga és Emese. Mindhárman azonnal meghaltak.

- Azóta is sokkos állapotban vagyok! - kezdte lapunknak az egyik áldozat, V. Dániel ismerőse. A fiatal férfi hétfőn reggel (jún. 24.), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Méra közelében egy vonat elé hajtott, úgy, hogy a fénysorompó végig tilos jelzést mutatott. A kiérkező szakemberek már nem tudtak segíteni se Dánielnek, se B. Helgának vagy B. Emesének, akik azonnal életüket vesztették. A helyiek Dánielt okolják az értelmetlen baleset miatt.
 

Esélyük sem volt túlélni a balesetet Foto:Katasztrófavédelem, Mávinform 

Nyilván még nem sok pontos információnk van a balesetről, de annyi igen, hogy a fénysorompó piros jelzést adott, amikor Dani úgy döntött, hogy ráhajt a sínekre

 – folytatta az ismerős. 

A vonat egyenesen a kocsi oldalát találta el, így esélyük sem volt arra, hogy túléljék ezt a brutális ütközést. Én úgy tudom, hogy munkába vitte a két lányt, de nyilván ez is még tisztázásra szorul. Itt helyben, mivel elég kicsi a közösség, mindenki ismer mindenkit. A legtöbben szörnyülködnek ezen az értelmetlen halálon, de vannak olyanok, akik Danit hibáztatják a két nő tragédiája miatt. Senki sem érti, hogy miért nem várták meg, hogy elmenjen a vonat. Dani látta, hogy jön a vonat, mégis nyomta a gázt… Érthetetlen… 

- zárta.
 Korábban a Metropolnak egy másik helyi is megszólalt.

A szörnyű balesetről mindenki azonnal értesült, ám arról csak egy kicsit később, hogy kik vesztek oda…

 - kezdte a lapnak Anett. 

Úgy tudom, hogy Dani vezette az autót és vitte a két nőt, a két barátját magával. Egyszerűen nem érdekelte, hogy a vasúti sorompó jelzése tiloson áll, úgy gondolta, átszáguld a vonat előtt. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna! Azonnal oldalba kapta őket a szerelvény. Állítólag rögtön meghaltak. Láttam a képeket, amin látszik, hogy a vonat csak nagyon messze tudott megállni. Addigra a kocsiból szinte nem maradt semmi. Borzalmas. Úgy tudom, hogy dolgozni igyekeztek. Dani egy étteremben dolgozott... Sajnálom őket, el se tudom képzelni, hogy most mit érezhetnek a hozzátartozók! Őszinte részvétem nekik!

- mondta.

Feszítővágó segítségéel szabadították ki az utasokat Foto:Katasztrófavédelem, Mávinform 

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint működött a fénysorompó! A mentés idejéig nem közelednek a vonatok.

 Hétfő reggeltől baleseti helyszínelés miatt Forró-Encs és Novajidrány között nem lehetséges a vonatközlekedés, a Miskolc-Hidasnémeti vonalon jelentősen hosszabb eljutási időre és egy szakaszon pótlóbuszos közlekedésre kell számítani.

A Miskolcról 6:42-kor Hidasnémetibe elindult személyvonat (5312) Méra közelében összeütközött egy autóval, a vasúti átjáróban a fénysorompó rendben működött.

FRISSÍTÉS:

Délre befejezték a baleseti helyszínelést és a műszaki mentést Méránál, így ismét közlekednek a vonatok Forró-Encs és Novajidrány között. Kora délután helyreállhat a menetrend a Miskolc-Hidasnémeti vonalon.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek