Térdsérülés

Meditációval gyógyul Novak Djokovic - magyar terapeuta van a segítségére

GUY

Létrehozva: 2024.06.07.

Novak Djokovic június 4-én, kedden jelentette be, hogy térdsérülést szenvedett a Roland Garros nyolcaddöntőjében, ezért visszalép a salakpályás Grand Slam-torna további küzdelmeitől. Felépülésében felesége és egy magyar terapeuta is a segítségére van.

Egy részleges szakadás okozta Novak Djokovic vesztét Párizsban, ráadásul ez a sérülés és az azt követő visszalépés azt is jelenti a szerb klasszis számára, hogy el fogja veszíteni az első helyet a férfi teniszezők világranglistáján. Djoko drukkereinek így nincs túl sok okuk az örömre az elmúlt napokban, de mintha mindez még nem lenne elég, ismét előtérbe került Djokovics felesége, Jelena, aki miatt már korábban is foghatták a fejüket a szerb játékos rajongói.

Internazionali BNL D'Italia 2024 - Day Seven
Novak Djokovic okkal vakarhatja a fejét: a következő világranglista már nem az ő nevével kezdődik majd, miután a nyolcaddöntőben fel kellett adnia a Roland Garosst Fotó: NurPhoto via AFP

Az asszonyka még a koronavírus-járvány ideje alatt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette: a Covid-járvány főleg az 5G-s mobiltornyok miatt terjedt el… Az ügy egészen addig fajult, hogy az Instagram, ahol ezt az álláspontját kifejtette álhírként jelölte meg a bejegyzést.

Djoko felesége most azzal borzolja férje rajongóinak idegeit, hogy egyre többször mutatkozik egy nemzetközileg ismert terapeuta, a kanadai-magyar Máté Gábor társaságában, akivel közös üzleti ügyük is van. Férje szurkolói azért aggódnak a magyar származású „szakember” feltűnése miatt, mert nem szeretnék, ha Máté Gábor bármilyen formában szerepet kapna Djokovic rehabilitációjában.

Jelena Djokovic a közösségi oldalakon posztolt furcsa bejegyzéseivel rémiszti halálra férje rajongóit Fotó: Instagram

A magát trauma-szakértőnek mondó kanadai-magyar pszichológusnak korábban azzal sikerült kihúznia a gyufát Kanadában, hogy pszichedelikus hatású ayahuasca növényt alkalmazott elmebetegek kezelése során, ami illegális. A főzött italként fogyasztott növény durva hallucinációkat okoz a fogyasztónak, de egyéb mellékhatásai is vannak.

Máté Gábor felbukkanása Djokovicsék körül így elég is volt ahhoz, hogy a szerb teniszezőt féltő rajongók elkezdjenek komolyan aggódni. Pláne, hogy a feleség egyre nagyobb meggyőződéssel hirdeti terápiás módszerét, ami nagyjából arra épül, hogy a meditáció képes megszabadítani az emberi testet bármilyen betegségtől azáltal, hogy belső harmóniát teremt a páciensben. Hogy ez pontosan mit jelent és ennek mennyi köze van a nyugati orvosláshoz, azt nem tudni. Novak Djokovicsszurkolói csak reménykedhetnek, hogy kedvencük rehabilitációjában semmilyen szerepe nem lesz sem a klasszis teniszező feleségének, sem pedig a magyar felmenőkkel rendelkező traumaszakértőnek.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek