Tragédia

Megint bekövetkezett: forró kocsiban hagytak egy 6 éves kislányt, meghalt

KL

Létrehozva: 2024.06.28.

A gyermek életét már nem tudták megmenteni.

Egy kislány tragikus körülmények között életét vesztette, miután az extrém hőségben bezárva hagyták az édesanyja barátjának forró kocsijában, aki közben elment dolgozni.

mentő, mentőautó, sziréna
A mentők kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni Fotó: UNSPLASH

A 24 éves floridai Markise Outingot június 25-én tartóztatták le, és gyermek ellen elkövetett súlyos emberöléssel vádolták meg, miután állítólag barátnője hatéves kislányát mintegy három órára bezárva hagyta az autóban, amely ez idő alatt átforrósodott.

Outing május 20-án 17 óra 17 perc körül érkezett egy dél-manatee megyei tűzoltóságra, ahol orvosi ellátást kért a gyermek számára - közölte a Manatee megyei seriff hivatala. Nem sokkal később a mentősök is megérkeztek a helyszínre, a kislány ekkor már eszméletlen volt, nem lélegzett, és közel 42 fokos láza volt - ezért úgy vélték, hogy megállhatott a szíve.

A mentősök ezt követően kétségbeesett, de sikertelen kísérleteket tettek a gyermek újraélesztésére, így kénytelenek voltak további kezelésre egy helyi kórházba szállítani. Azonban hiába minden erőfeszítés, a gyermek még aznap este tragikus módon életét vesztette az egészségügyi intézményben.

Outingot kihallgatták a rendőrök a lány rendkívül magas láza miatt, de azt állította, hogy az azért volt, mert kint játszott egy parkban és kimelegedett. Azonban az egyenruhások szerint a dolgok ellentmondanak annak, amit a férfi mondott és a GPS-adatok arra utaltak, hogy a gyermeket több órán át egy parkoló járműben hagyták.

A rendőrök szerint Outing 14 óra 45 perc körül hozta el az iskolából a kislányt, majd a munkahelyére hajtott Bradentonba. Itt a gyermeket az autójában hagyta a zárt ablakok mellett, és elment dolgozni. Az mentők szerint a járműben a hőmérséklet elérte a 46 Celsius fokot - a boncolás később kimutatta, hogy a gyermek az extrém hőség miatt halt meg. A nyomozók még várják a toxikológiai jelentés eredményét.

A "Kids and Car Safety" csoport tanulmánya 1990 és 2023 közötti adatokat vizsgált, amelyek szerint legalább 1083 gyermek halt meg forró autóban az Egyesült Államokban ezen időszakában - írja a Daily Mail.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek