Korkülönbség

„Összeházasodtam egy fiúval, aki simán a gyerekem lehetne, és 60 évesen újra anya leszek”

B.

Létrehozva: 2024.06.24.

Sokan ellenezték a házasságukat.

Amikor Colleen Hammami elmondta a legjobb barátnőjének, hogy eljegyezte egy nála 21 évvel fiatalabb férfi, nem gratulációt kapott. Sokkal inkább figyelmeztetést, a barát ugyanis azzal vádolta vőlegényt, hogy egy csaló. És mindössze két nappal az esküvő előtt is azt hajszolta, még nem késő lemondani.

De a menyasszony elhárította barátja aggodalmát, és hozzáment a fiúhoz, aki a gyereke lehetne. Most, öt év elteltével Colleen és férje, Haithem még mindig együtt vannak, és a nő azt tervezi, hogy 60 évesen ismét anya lesz.

Sokan ellenezték a házasságunkat a kezdetektől fogva, amit felkavarónak találtunk. Haithem a lelki társam, és szeretjük egymást. Mi ebben a szörnyű?

- tette fel a kérdést Colleen, aki 2017-ben vált el első férjétől, és még abban az évben kapott egy üzenetet a Facebookon Haithemtől.

Jól nézett ki, de nagyon fiatalnak tűnt, a harmincas évei elején járhatott. Amikor megtudtam a korát, megdöbbentem, és arra gondoltam, hogy csak barátok leszünk. Semmi romantikus nem jutott eszembe.

Néhány hónappal később azonban, miután minden nap beszélgettek, mindketten bevallották, hogy vannak érzelmeik egymás iránt.

Természetesen hallottam a szerelmi csalókról, de Haithem nem ilyen volt. Soha nem kért tőlem pénzt

- mondta a Colleen, akinek két felnőtt fia is áldását adta a kapcsolatra. A pár 2019 novemberében, Tunéziában házasodott össze - írja a The Sun.

Megbeszéltük, hogy egy napon örökbe fogadunk egy gyereket a hazájából. Tudom, hogy az emberek még mindig megkérdőjelezik Haithem szándékait, és ez sajnos azt jelentette, hogy elvesztettem barátaimat.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek