Parlament

Orbán Viktor: Nem állunk át a halál oldalára!

Bors

Létrehozva: 2024.06.10.

A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszolt a parlamentben.

A miniszterelnök egy órán keresztül válaszolt az ellenzék kérdéseire.

 

Szeretném világossá tenni, hogy a Magyar Köztársaság elnökét megilleti a tisztelet és a jóhiszeműség, ezért a leghatározottabbam utasítom vissza a vádjaikat – válaszolta Kálmán Olgának (DK) a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte a DK választási kampányának része volt Sulyok Tamás támadása, amiért már meg is kapták ami járt (fele annyi képviselőjük lesz az EP-ben, mint eddig).  

– Mi nem azok vagyunk, akikkel azt a játékot lehet játszani, hogy feltesz egy valótlan állítást, majd megkérdezi, hogy tudtam-e róla. Ezt az óvodában szokták játszani. A köztársasági elnököt teljes mellszélességgel támogatom, ha holnap kellene előterjeszteni, ugyanúgy előterjeszteném – tette hozzá.

Orbán: Nem állunk át a halál oldalára!

A kihalás szélére került Momentum a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász ügyéről kérdezte a miniszterelnököt. Bedő Dávidék ugyanis az eutanázia bevezetését szeretnék, annak apropóján, hogy Karsai Dániel a média kereszttüzében éli életét, mióta a betegségéről tudomást szerzett. 

A miniszterelnök válaszában jelezte, mindig megvetette azokat az az embereket, akik mások szenvedését politikai célokra használják fel. Mint mondta, alkotmánnyal ellentétes népszavazási kérdéseket nem lehet vitára bocsátani, és a kormány a hatályos alkotmány alapján áll.

– Egy megvetendő magatartást képvisel és azt akarja elérni, hogy egy szenvedő ember a mindennapi politikai viták tárgyává váljon. Továbbra is az élet pártján állunk és nem állunk át a halál oldalára, ahonnan hozzám intézte a kérdését – tette hozzá.

Van értelme folytatni a zöld átállást

Lukács László György (Jobbik – Konzervatívok) arról kérdezte a kormányfőt, hogy mennyire építi a kormány hazánk gazdaságát az akkumulátorgyárakra. Orbán Viktor ismertette: mintegy 500 ezren dolgoznak autóipari cégeknél Magyarországon, akik elveszíthetik az állásukat, ha ezek a gyárak megszűnnek, ezért a fejlődésnek Magyarországon kell történnie. 

Az elektromobilizációról elmondta, hogy a zöld átállást van értelme folytatni, a nálunk gyártott alkatrészeket német kocsikba is beépítik, a cél a nyugati és a keleti legjobb technológiák hazai alkalmazása. A magyar cégeket hívják Kína modernizációjába, ezt nem érdemes visszautasítani – mutatott rá a kormányfő. 

Leszögezte: Kínának nincsenek politikai ambíciói Magyarországra nézve. Németországgal is együttműködnek, és a számokból azt lehetett látni, hogy a források többsége magyar kis- és középvállalkozásokhoz kerül. 

Ezenkívül Orbán Viktor megköszönte a képviselő gratulációját a Fidesz választási eredményét illetően. Hozzátette, a támogatottságuk olyan szintet ért el, amelyet bármilyen nyugat-európai párt elfogadna. 

A miniszterelnök titokban megegyezett a Facebookkal?

Toroczkai László (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy szerinte a kormány titokban megegyezett a Facebookkal. Orbán Viktor rámutatott: éppen az ő beszédeit törölték a platformról. 

Hangsúlyozta: voltak olyan pártok, amelyek külföldről kaptak pénzt, emellett pedig jelezte, hogy a Fideszt a globalistákhoz sorolni újdonságként hat Brüsszelben. A kormányfő felajánlotta a frakcióvezetőnek, hogy szívesen együttműködik vele a szuverenitás megvédésének kérdésében. 

A miniszterelnök hozzátette: egyetértett a képviselő szóhasználatával, miszerint vérlázító egy parlamenti képviselő gondolatainak elérhetetlenné tétele, ami egy demokráciaprobléma is egyben. – Tegyenek javaslatot, szívesen működünk együtt önökkel ebben – javasolta Orbán Viktor. 

Orbán Viktor már letett arról, hogy Vitézy Dávid nyeri a választást

– Mi változást szerettünk volna elérni Budapestben, de tiszteletben tartjuk a választás eredményét, tudomásul vesszük, hogy a budapestiek máshogy döntöttek – válaszolta Orbán Viktor a párbeszédes Szabó Tímea azonnali kérdésére, aki Karácsony Gergely főpolgármester-választáson aratott győzelméről beszélt a felszólalásában, valamint arról, hogy 31 milliárd forinttal tartozik a kormány Budapestnek. 

A miniszterelnök elmondta, hogy Budapest csődben van és készen áll arra a kormány, hogy ennek megszüntetésében segítsen.

– Tegnap az EP-választáson a Fidesz–KDNP 2 015 000 ezer szavazatot kapott, annyit, mint korábban soha – húzta alá a kormányfő. Közölte, hogy a Párbeszéd a DK-val és az MSZP-vel együtt a kormányt akarták leváltani, de végül az emberek váltották le a három baloldali pártot. 

A kormány nem szól bele az egyházak ügyeibe

Csárdi Antal (LMP) arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy meddig maradhat pozícióban Balog Zoltán. – Azt Miklós Imre is elmondhatta volna a kommunista időkben, amit az LMP-s képviselő, az egyházi ügyeket az egyház rendezi el, nem a kormány – szögezte le Orbán Viktor. A kormányfő azt kérte a képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben azt, miszerint az állam és az egyház külön működik. Csárdi ezután pontosította kérdését, valójában azt szeretné elérni, hogy a külügyminisztérium vonja meg Balog Zoltántól a diplomata-útlevelét, és azt kérdezte a kormányfőtől, hogy ad-e erre utasítást. 

A miniszterelnök megköszönte a második kérdést, és válaszul elmondta: nem akarnak elkezdeni kivételeket tenni, a történelmi egyházak vezetőinek van diplomata-útlevele, ezen a gyakorlaton nem kívánnak változtatni. Mint mondta, arról megvan a saját véleménye reformátusként, hogy Balog még ma is püspök lehet a református egyházban. 

Egy jobbikos javaslattal egyetértett a miniszterelnök

– Az elmúlt időszakban a különböző nehézségekkel küszködő gyermeket nevelő szülők helyzetét is igyekeztük segíteni – fogalmazott Orbán Viktor, válaszolva Z. Kárpát Dániel azonnali kérdésére. A Jobbik politikusa az SNI-s gyermekek szüleinek juttatott utazási költségtérítés kapcsán érdeklődött, azt szeretné elérni, hogy ennek az összegén jelentősen emeljenek. Orbán Viktor jelezte, hogy azt fogja kérni az ügyért felelős minisztériumtól, hogy foglalkozzon a témával és egyetértésre juthatnak a képviselővel.

– Ahhoz, hogy mi bármilyen beteg embernek támogatást és pénzt tudjunk adni, ahhoz először azt a pénzt valakinek meg kell keresni. Ezért a munkahelyteremtésre és beruházásokra fordított összegeket szembe állítani szociális támogatásokkal nem vall mély átgondoltságra – tette hozzá, miután Z. Kárpát másodszorra a vendégmunkásokról és a munkásszállásokon lakó magyar munkaerőről kezdett beszélni. 


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek