Háború

Putyin trükkös lépése: ez a bambuszdiplomácia

Bors

Létrehozva: 2024.06.20.

De hol a háború vége?

Immár 848. napja tart az orosz-ukrán háború. A múlt hétvégi svájci békecsúcs nem vezetett eredményre, Kijev ezért nemrég bejelentette: a következő nemzetközi konferenciára Oroszországot is meghívják. A Kreml azonban korábban többször is világossá tette, hogy nem áll szándékában részt venni az ukrán béketervezetben. Vlagyimir Putyin közben Észak-Koreában és Vietnamban tárgyal, a CNN tudósítója szerint „bambuszdiplomáciába” kezdett - írja a hirado.hu.

Rakétakilövések halltszanak nap mint nap, katonai repülőgépek szinte folyamatosan támadják Ukrajnát. Az áldozatok száma napról napra nő. Harkivban egy 49 éves nő halt meg, miután az udvarába csapódott be egy orosz töltet. De az orosz hadsereg éjjel drónokkal is támadta az ukrán energetikai létesítményeket, aminek következtében 3 dolgozó sebesült meg.

Az orosz-ukrán háborúban zajló folyamatok egyelőre nem a tűzszünet irányába haladnak. A hétvégén Svájcban tartották azt a békekonferenciát, amelyre az oroszokat nem hívták meg. Szakértők szerint a csúcsnak csupán egyetlen kézzel fogható eredménye volt: az Egyesült Államok alelnöke ugyanis bejelentette, hogy

újabb 558 milliárd forintnak megfelelő támogatást nyújt Ukrajnának a harcok folytatására.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még a konferencia előtt közölte: országa hajlandó azonnali tűzszünetre és béketárgyalásra, ha Ukrajna lemond a NATO-tagság tervéről és kivonja csapatait az oroszok által részben vagy egészben elfoglalt területekről. Az elképzelést Kijev elfogadhatatlannak nevezte – hangzott el az M1 Híradóban.

Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) Vlagyimir Putyin orosz elnököt (b) fogadja Phenjanban 2024. június 19-én. (Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Vlagyimir Szmirnov)

Vlagyimir Putyin néhány nappal később Észak-Koreába utazott, ahol együttműködésről állapodott meg Kim Dzsongünnel. Az orosz elnököt hatalmas pompával köszöntötték Phenjanban, ahol négyszemközt is egyeztetett az észak-koreai vezetővel.

Egy átfogó stratégiai partnerségi megállapodást írtunk alá, ami magába foglalja a kölcsönös segítségnyújtást abban az esetben, ha a megállapodás valamelyik felét agresszió érné” – fogalmazott Putyin, aki felhívta a figyelmet Egyesült Államok és más NATO-országok nyilatkozataira, amelyek nagy hatótávolságú fegyverek, és F–16-os repülőgépek szállításáról szólnak.

Az észak-koreai vezető teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, és közölte: az a cél, hogy szorosabbra fűzzék az együttműködésüket Oroszországgal.

Ez a szövetség új, magasabb szintre emelkedett, megalapozva ezzel a két ország vezetésének nagyszerű elképzeléseit és népünk vágyát, hogy erős országot építsenek, miközben szilárdan védjük a békét és a biztonságot” – fogalmazott Kim Dzsongün.

Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsongün észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésén Phenjanban.

A világ egyre gyorsabban változik; ebben a helyzetben az a célunk, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést Oroszországgal és kormányával” – tette hozzá orosz hírügynökségek közlése szerint. Teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosította az orosz kormányt, hadsereget és népet az Ukrajnában a szuverenitás, a biztonsági érdekek és a területi egység megvédésének érdekében folyó különleges hadművelet végrehajtásában.

Hozzátette, hogy a Moszkva és Phenjan közötti jelenlegi kapcsolatok még az egykori szovjet-észak-koreai viszonynál is szívélyesebbek, továbbá méltatta Oroszország szerepét a világ stratégiai stabilitásának és egyensúlyának fenntartásában.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség aláhúzta, hogy a phenjani vezetés szerint a két ország partnersége felgyorsítja a többpólusú világrend kiépülését.

Vlagyimir Putyin – aki négyszemközt is egyeztetett az észak-koreai vezetővel – köszönetet mondott a támogatásért, és bejelentette: a felek új, a kapcsolatok további mélyítését célzó egyezményt fognak aláírni. Leszögezte: mind Moszkva, mind Phenjan küzd az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek imperialista, hegemóniára törekvő politikája ellen.

Az orosz elnököt – aki a Kreml korábbi bejelentése szerint Vietnamba utazik tovább – a látogatásra elkísérte több magas rangú orosz tisztségviselő, köztük Szergej Lavrov külügyminiszter, Gyenyisz Mantrurov belügyminiszter-helyettes, Andrej Belouszov védelmi miniszter, valamint külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.

Huszonnégy év óta ez Putyin első észak-koreai látogatása. Tavaly szeptemberben az orosz Távol-Keleten találkozott Kim Dzsongünnal.

Dél-Korea külügyminisztériuma közleményében súlyos aggodalmának adott hangot a mostani látogatás miatt, és aláhúzta: a térség feszültségét tovább mélyíti a Moszkva és Phenjan közötti katonai együttműködés. A tárca hozzátette, hogy ez Kína érdekeivel is szembemegy, és sürgette Pekinget, hogy vállaljon közvetítő szerepet a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében.

A szöuli kormány többször Phenjan szemére vetette azt is, hogy fegyverekkel látja el Oroszországot: Sin Vonsik dél-koreai védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, Észak-Korea csaknem ötmillió tüzérségi lövedéket szállíthatott már Oroszországnak, és Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan még további szállítmányokat fog kérni közelgő phenjani látogatásán.

Moszkva és Phenjan tagadja a fegyverszállításokkal kapcsolatos állításokat.

A világ aggódva nézte a találkozót. Észak-Korea ugyanis egy fontos atomhatalom, csakúgy mint Oroszország, amelynek hatezer atomtöltete van, miközben egyetlen rakéta is hatalmas pusztításra képes.

Az Oxfordi Egyetem politológusa a Reutersnek azt mondta: a megállapodás a Nyugat számára aggodalomra adhat okot.

Most már egészen biztosak vagyunk abban, hogy Oroszország és Észak-Korea támogatni fogja egymást a nemzetközi intézményekben. Ezt a találkozó előtt is tudtuk, de most már biztosak lehetünk benne” – fogalmazott a szakértő, aki szerint

a világ kezd visszatérni a hidegháborús időkhöz.

Közben az orosz elnök további szövetségeseket is gyűjt, és már meg is érkezett Vietnamba, ahol szintén szívélyesen fogadták. Ott is az ország vezetésével tárgyal, a fő téma az energia és a biztonság. Vlagyimir Putyin közölte: Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnammal.

A fejleményeket – úgy tűnik – Ukrajna is figyeli. A háborúban álló ország eddig hallani sem akart arról, hogy Oroszországgal egyeztessen, most mégis fordulat következhet. Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke ugyanis bejelentette: Ukrajna meghívhatja Oroszországot a következő nemzetközi békekonferenciára. A Reuters szerint az ukrán tisztviselők már megkezdték egy második békecsúcs előkészítő munkáit.

Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnammal – jelentette ki csütörtökön Hanoiban a hivatalos látogatáson tartózkodó orosz államfő.

A To Lam vietnami államfővel az elnöki palota nagytermében kezdett megbeszéléseik előtt nyilatkozva az orosz elnök emlékeztetett arra, hogy ezekben a napokban ünneplik a baráti kapcsolatok alapjairól szóló szerződés 30. évfordulóját. Szólt arról, hogy országaik között fokozatosan fejlődnek a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok. Tavaly a kereskedelmi forgalom 8 százalékkal nőtt.

To Lam hangoztatta, hogy országa szeretné fellendíteni a kapcsolatait Oroszországgal. Egyben gratulált Putyinnak tavaszi újraválasztásához, és méltatta Oroszország eredményeit, köztük a belpolitikai stabilitást.

Az orosz elnök a kormányzó Vietnami Kommunista Párt lapjában megjelent véleménycikkben köszönetet mondott Hanoinak az Ukrajnával kapcsolatos kiegyensúlyozott hozzáállásáért. Oroszország és Vietnam hasonlóan értelmezi az ázsiai-csendes-óceáni helyzetet is – érvelt. Hangoztatta: tiszteletben tartja a regionális blokkal, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével folytatott párbeszédet, amelyben szerinte Vietnam aktív szerepet játszik.

Moszkva a vietnami háború idején fegyvereket szállított kommunista szövetségesei számára, és továbbra is ad el fegyvereket és katonai felszereléseket Vietnamnak.

Putyin csütörtökön a kora reggeli órákban érkezett Hanoiba Észak-Koreából, ahol védelmi megállapodást írtak alá Moszkva és Phenjan között.

Kína és Észak-Korea után a délkelet-ázsiai ország a harmadik, amelyet Putyin meglátogat, mióta májusban beiktatták ötödik hivatali idejére.

Az orosz elnök vietnami látogatása bírálatokat váltott ki az Egyesült Államok részéről, amely tavaly felújította diplomáciai kapcsolatait Hanoival, és immár Vietnam legfontosabb exportpiaca.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek