Betegség

„Üvöltött és zokogva mondogatta, meg fog halni" - súlyos betegség derült ki a lábfájásra panaszkodó 14 éves Kristófnál

L.A.

Létrehozva: 2024.06.25.

A fiatal fiú nehéz időszakot él át.

Az ekecsi Mikos-család kálváriája tavaly februárban kezdődött. Krisztina és Tibor kisebbik fia, a 14 éves Kristóf lábfájdalomra panaszkodott: jobb lábában egyre csak nőtt a kínzó érzés.

 

A gyerekorvostól a sebészetre, majd az ortopédiára mentek. Az orvosok kezdetben nem találtak problémát Kristófnál, így egy fájdalomcsillapító-krémmel hazaküldték. A fájdalom azonban nem múlt el, így ismét orvoshoz fordultak. 

A vérvételből kiderült, nagyon magas gyulladás van Kristóf szervezetében, azonnal be kellett feküdnie a kórházba. 

Négy nap alatt sikerült levinni a gyulladást, ám a lábával nem foglalkoztak. Miután hazaengedték őt a kórházból, mindössze két napot bírt ki otthon. Erős fájdalmai voltak, így újra visszamentünk az orvosához, kiderült, ismét felszökött a gyulladás a vérében, ezért megint a kórházban kötött ki. Öt nap elteltével javult az állapota, hazaengedték

– mesélte az édesanya, Krisztina.

A szülőket azonban nem nyugodtak bele gyermekük fájdalmába, így kezükbe vették a dolgokat, s felkerestek egy magánrendelőt. A doktor ledöbbent, hogy többször is voltak orvosnál, mégsem végeztek el a lábán kivizsgálást. A magánorvos elvégezte a vizsgálatokat, amik kimutatták, hogy a fiú lábában ciszta van. Ezt ki kellett onnan műteni, erre pedig időpontot is kaptak. Amíg azonban erre vártak, Kristóf állapota romlott, végül kórházba került, és már csak tolószékkel bírt közlekedni. Többször is összeesett, hányt, és rengeteget fogyott. A műtétet előbbre vették, ám közben kiderült a szörnyű valóság: a gyereknek Ewing-szarkómája, vagyis csontdaganata van.

Kristóf kemoterápiát kapott, majd két hónap után hazamehetett. Három nap múlva viszont ismét rosszul lett és be kellett feküdnie a kórházba. A kemoterápia és a műtét sikeres volt, a rákos sejtek 99 százaléka eltűnt. Ennek ellenére még kellett kapnia sugárterápiát és egy újabb kemoterápiát. Rengeteg tornára, rehabilitációs kezelésre kell járnia, így a fiúnak nincs könnyű dolga a pozitív eredmények ellenére sem. Bár nagyon erős fiúról van szó, aki minden erejével küzd, természetesen amikor megtudta a szörnyű hírt, összeomlott.

Amikor elmondtuk neki, hogy mi a diagnózis, szó szerint üvöltött, zokogva mondogatta, hogy meg fog halni

– mondta az édesanya, majd hozzátette. Idővel Kristóf összeszedte magát, s azóta harcol a betegsége ellen - írja a Paraméter.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek