kult

Történelemhamisítás vádjával néz szembe Móricz Zsigmond

Létrehozva: 2024.06.14.

A MOZ.GO a hazai filmek legnagyobb mustráján több hazai sorozatból is mutat egy-egy epizódiot. Elcsíptük a Tündérkertet, a tavalyi év egyik legambiciózusabb televíziós produkcióját

A Móricz Zsigmond regényéből készült, a sajtóban sokszor szerencsétlenül csak a magyar Trónok harcaként hivatkozott sorozat első évada tavaly ősszel mutatkozott be a köztelevízión, azóta pedig bekerült a Netflix kínálatába is. Bőven volt lehetőségünk végignézni a sorozat mind a nyolc részét. A szervezők azonban jó érzékkel választották ki a harmadik részt a vetítésre, mert ezek után nem is kétséges, hogy érdemes végignézni Báthory Gábornak és Bethlen Gábornak az Erdélyért vívott, intrikákkal teli, súlyos erkölcsi döntésektől terhes, erotikával és vérrel teli küzdelmeit.

20240612_Mozgókép fesztivál_Veszprém_FI_VN (3)
Horváth Dezső András, Helmeczy Dorottya, Urmai Gabriella Fotó: Veszprém Megyei Napló/Fülöp Ildikó

A vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen Urmai Gabriella a sorozat alkotóit faggatta a film hátteréről. A Báthoryt alakító Katona Péter Dánielt az erdélyi fejedelem megformálásáról kérdezték a legtöbbet. 

Abban hiszek, hogy egy színész akkor lehet hiteles, ha nem eljátszik egy szerepet, hanem magából hozza elő, azzá válik. Ebben a munkában rengetegen voltak a segítségemre, mindenki azon dolgozott, hogy komfortosan érezzem magam, a rokonaimtól kezdve a forgatásokon jelen lévő initmitáskoordinátorig 

– mondta a fiatal színész. 

Katona Péter Dániel a film forgatásán Fotó: Szigetváry Zsolt

– Móricz Zsigmond volt az első történelemhamisító – hangzik el félig viccesen, félig mégis komolyan a beszélgetés egy pontján, arról szólva, hogy a sorozat hogyan viszonyul a tudható tényekhez, illetve az alapjául szolgáló regénytrilógiához. 

A készítőket Oborni Teréz történész segítette az adaptációs folyamatokban, maguk az írók pedig azzal töltöttek el hat hónapot, hogy kiválogassák a roppant terebélyes alapműből azokat a szálakat, amik a filmen is megjeleníthetők. 

Az ilyen grandiózus történetekben elkerülhetetlen a cselekményszálak, a helyszínek, a szereplők összevonása

 – tudtuk meg Horváth Dezső András vezető forgatókönyvírótól.

Helmeczi Dorottya producer elárulta, hogy a második évad forgatókönyvei már a fiókban lapulnak, de hogy ezek megvalósulnak-e, az sok körülmény szerencsés együttállásának a függvénye, hiszen a Tündérkert nagyon nagy és drága sorozat, aminek már az előkészítése is hosszú éveket vett igénybe. A nézői visszajelzések mindenesetre rendkívül kedvezők, a sorozatot nemrég Latin-Amerikában is értékesítették, a szakma pedig idén tíz díjra jelölte a Tündérkertet – így mindenki joggal reméli a legjobbakat.

 


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek