Rettegés

"Imádkozzatok Hannáért!" – újra nagy fájdalmai vannak a csontrákkal küzdő kislánynak, találtak valamit a lábában

IF

Létrehozva: 2024.06.09.

Nehéz napokat él át a csontrákos Hanna családja, mert újabb és újabb megpróbáltatások elé néz fájdalommal küszködő kislányuk.

Ahogy arról lapunk többször beszámolt, borzasztó fájdalmak kínozzák a 8 éves csontrákos Hannácskát. A kislány már évek óta küzd a szörnyű betegségével, mert bár megműtötték, nem tudták teljesen eltávolítani a daganatát, így mikroszkopikus részecskék maradtak a testében, amik bármikor aktiválódhatnak. A bényei család minden nap attól retteg, hogy a rémálom újra kezdődik. 

A kislány így is próbál minden nap mosolyogni  Fotó: Facebook/HanNapló

Már azt hihette a 8 éves Hanna családja, hogy túl vannak a nehezén a számtalan kemoterápia után, azonban hónapok óta szörnyű láb- és derékfájással küszködik a kislány, aminek most végre kiderült az oka is. A család az utóbbi időben rettegésben élt, ugyanis több olyan tünet jelent meg Hannán, ami a rettenetes diagnózis előtt is jelentkezett. Már hosszú hónapok óta gyötri őt az erős fej-, láb- és derékfájdalom, illetve hetente többször is minden előjel nélkül belázasodik. Az örökmozgó, mosolygós kislány nem önmaga, kedvetlen, étvágytalan és fáradékony is. 

Hosszú út van már mögöttünk, de előttünk is és sajnos a sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz, amikkel ugyanúgy meg kell küzdeni. Nagyon nehéz látni őt szenvedni a fájdalmaktól, tehetetlenül. Továbbra is mindent megteszünk Hannáért, bármilyen nehéz anyagi helyzetben is vagyunk.

 – mondta el lapunknak korábban a kitartó édesanya, Krisztina. 

Szörnyű fájdalmak kínozzák Hannát  Fotó: Máté Krisztián

Embert próbáló feladat ez nem csak Hanna, hanem az egész családja számára. Most azonban végre lehullott a lepel arról, hogy mi okozza a kislány combfájdalmát.

Voltunk ortopédián, ahol a bal combjában csontvelői ödémát diagnosztizáltak, ami miatt az onkológusához irányították. Egyelőre várunk, hogy beszélni tudjunk Hanna onkológusával... Annyira, de annyira nehéz ez. Nézni Hannát nap, mint nap, ahogy küzd a fájdalmakkal és hónapokat várni vizsgálatokra. A bal combjában a csontvelői ödéma nem jelent jót, de ki kell vizsgálni! 

– tudatta az édesanyja. 

Szokták mondani, hogy a baj nem jár egyedül. Ebben az esetben sincs ez sajnos másképp. Ha ez a hír nem lenne elég nyomasztó a családnak, közben a gerincén műtét utáni deformitások és neurológiai tünetek miatt idegsebészeti kontrollra is szüksége van a kislánynak. 

Arra kérünk Titeket, hogy imádkozzatok Hannáért, gondoljatok rá nagyon sok szeretettel! Megint egy nagyon  nehéz időszak előtt állunk és várakozunk. Közben próbálunk Hannáért mindent megtenni és tényleg folyamatosan 200%-ot teljesítünk és vigyázunk rá! Nagyon fáradtak vagyunk, de semmi nem számít, csak hogy Hanna jól legyen! 

– zárta gondolatait Krisztina.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek