Revans

A gyilkosságra is hajlandó lett volna, ezt tette hugáért a 35 éves férfi

B. V.

Létrehozva: 2024.07.24.

A férfit tettéért gyilkossági kísérlettel és cserbenhagyásos baleset okozásával vádolják.

Szakítottak a húgával, ezért elütötte a férfit egy "védelmező" bátty. David Devanney kegyetlen bosszút vett lánytestvére szívének összetöréséért. David és a lány exe, Jamie Seery már tavaly szeptemberben egymásnak estek egyszer, tehát viszonyuk eleve nem állt stabil lábakon. Ám miután a srác szakított David testvérével, a dühös testvér úgy döntött, móresre tanítja, ám ennek majdnem gyilkosság lett a vége.

Szakított a testvérével, revansot akart venni rajta. Fotó: Pixabay

A jelentések szerint először Jamie volt az, aki fegyvert fogott a testvérét védő Davidre, aki ezek után beült a kocsijába, majd a járdára hajtott, ahol elütötte Jamiet, aki három métert repült hátra az ütközés erejétől. A helyszínre azonnal rendőr és mentő érkezett, a sérült férfit kórházba szállították. Súlyos sebeket nem szerzett, csupán egy vágás keletkezett a lábán. A hatóságok természetesen kérdőre vonták Davidet.

David erre közölte velük, mindent a testvéréért, Amy-ért tett. Ezért ütötte el Jamie-t, majd hagyta hátra őt a földön fetrengve, elmenekülve a tetthelyről, ami súlyosbítja a helyzetét. Ügyében, az ítéletet illetően a gyilkossági kísérlet és cserbenhagyásos baleset okozása miatt még nem született döntés - írja a Mirror.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek