Remény

A halálos beteg Bella édesanyjának drámai vallomása: "Már nem tudom a sírást visszatartani"

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.07.12.

Rossz híreket kapott a daganattal küzdő, ötéves Bella családja. A kislányt, szülei július 11-én MRI-vizsgálatra vitték, melynek során az orvosok megállapították, hogy újabb gócok képződtek, vagyis a kis beteg állapota súlyosbodott. A gyermeket hamarosan Kölnbe viszik, hogy a kinti szakemberek egy különleges módszerrel menthessék meg az életét. A szülők már csak a csodában bízhatnak, de a reményt nem adják fel.

Az ötéves Belláról 2021 szeptemberében bizonyosodott be, hogy súlyos betegségben szenved. Beverte a fejét a bölcsőde homokozójában, majd két héttel később kancsalítani kezdett. Az orvosok aztán MRI-vizsgálatra utalták, így kiderült, hogy a kislány agyában kifejlődött egy rosszidulatú daganat. Először úgy tűnt, hogy a sugárkezelés használ, de az újabb MRI-vizsgálatok után kiderült, hogy az állapotjavulás csak időleges volt. 

Bella szülei bíznak a csodában Fotó: Olvasói

A magyar orvosok közölték a szülőkkel, hogy nem tehetnek többet Belláért, a kislány édesanyja, Beatrix azonban ebbe nem törődött bele, és elszánt kutatásba kezdett, hogy külföldön milyen lehetőségek adottak. Így bukkant rá egy kölni klinikára, ahová éppen most szombaton, július 13-án utazik a család konzultációra. Az idő egyre jobban sürget, mert a legutóbbi MRI-vizsgálat során nagyon rossz híreket kaptak.

Az orvosok közölték, hogy a korábban meglevő góc megnövekedett, ráaásul újak is képződtek. Erre egyáltalán nem számítottunk, mert Bella tünetei nem utaltak erre. Vidám, és virgonc, egyáltalán nem láttunk rajta rosszabbodást

 – zokogott Beatrix, és hozzátette: az orvosok azt is elmondták, hogy a romlás várható volt.

- Két lehetőséget ajánlottak fel. Egy injekciós vagy egy gyógyszeres kezelést, de megjegyezték, hogy mindkettővel csak időt nyerünk, ráaádul a mellékhatások nagyon súlyosak – mondta az édesanya, aki szerint ennyi daganattal a fejében más kislány már fel se kelne az ágyból.

Bella igyekszik aktív lenni. Még az ovis csoporttársaihoz is bevittük, hogy egy kicsit örülhessen. Biztosak vagyunk benne, hogy sejti, mi a helyzet, hiszen látja rajtunk. Már nem tudom előtte a sírást visszatartani, de nem mond semmit

 – mondta Beatrix.

A kislányt többször is a mentőautó-sifőrként dolgozó édesapja vitte be a kórházba  Fotó: Olvasói

A kis Bella az öt éve alatt többet szenvedett, mint sokan mások évtizedek alatt. Rosszul viseli többek között az MRI-vizsgálatot is.

- Amikor bevittük a kórházba, megkérdezte, hogy „Anya, megint rám teszik a maszkot?” A vizsgálatot altatásban végzik, és Bella szerint a művelethez szükséges gáz büdös. Meg kellett mondanom a lányomnak, hogy igen, de hamar elalszik – mesélte az édesanya. Beatrix számára nehéz, hogy az ápolók minden javaslatát megfogadja.

Az altatás utáni ébredést is rosszul viseli. Csapkod, szinte őrjöng. Én ösztönösen vigasztalni próbálom, de rám szólnak, hogy ne tegyem, mert ez az állapot hasonló ahhoz, mint amikor valakiből kimegy a drog, ezért csak az ellentétes hatást érem el a simogatással, vagyis még jobban felhergelem a gyermekemet 

– árulta el Beatrix, aki a halál gondolatát is igyekszik elhessegetni.

Bizom a kislányom gyógyulásában, de természetesen az eszembe jut, hogy elveszíthetem. Az biztos, hogy a végsőkig kitartok, és nem adom fel a reményt 

– fejezte be az anya.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek