Tragédia

Árpád hídi tragédia: a lopott taxi tulajdonosa részletesen elmondta, mi történt valójában

B. T.

Létrehozva: 2024.07.04.

Ábrahám Györgyi hátborzongató részleteket osztott meg lapunkkal a tragédia előtti percekről.

Képtelen aludni Ábrahám Györgyi, az a taxis, akitől július 3-án szerda este ellopta a kocsiját az Árpád hídi ámokfutó, a 43 éves B. Roland. Mint azt a Bors is megírta, a férfi az óbudai Tavasz utcában csapott le a kocsija mellett békésen dohányzó Györgyire, akitől vad dulakodás után ellopta a taxiját, majd szemből felszáguldott az Árpád hídra, ezzel a sajátján kívül két másik ember halálát okozva

Ábrahám Györgyi kocsijából szinte semmi nem maradt, 18 év munkáját tette semmissé az ámokfutó   Fotó: Bors

Pedig pár perccel korábban még semmi nem utalt a közelgő tragédiára: Györgyi, akárcsak egy átlagos napon, most is kiszállt a kocsiból, hogy megtornáztassa elgémberedett lábait.

- Megálltam az ajtó mellett, hogy kinyújtóztassam a lábam, derekam. Forgalmas helyen parkoltam le, mögöttem jöttek és mentek az emberek, jól ki van világítva, nem sötét, nem kell félni, ez nem olyan övezet - mesélte a szörnyű percekre visszaemlékezve a taxis. 

Kiszálltam, rágyújtottam és szokásomhoz híven megálltam a bal első ajtónál, odatámaszkodtam az autómra. Ezután talán egyszer, ha beleszívtam a cigibe, amikor ez az ember a semmiből, mint egy macska, ott termett. Nagyon megijedtem, mert nagy, magas férfi volt, de az én fejemmel egy síkban volt, ott volt az arca az arcomban. Annyira közel, hogy éreztem a bűzös leheletét

 - magyarázta Györgyi. Elmondása szerint a férfi ekkor is furcsán viselkedett, vigyorgott, hátborzongató arcifejezéssel meredt rá. 

Dezorientált volt, a mozgása érdekes, a külseje ápolatlan. Vigyorgott, nem igazán tudta, mit akar, hova megy, mit csinál. Csak egyetlen célt láttam tükröződni abban a zavaros, vizenyős tekintetében: azt, hogy vedd el

 - sorolta.

Györgyi mindent megtett, hogy megakadályozza a lopást, bátran és hősiesen védekezett a nála sokkalta nagyobb Roland ellen Fotó: Facebook

Bár a férfi először még csak arról érdeklődött, hogy Györgyi elviszi-e magával, a sofőr nemet mondott, ugyanis már ekkor baljóslatú érzése támadt. Sajnos gyanúja beigazolódott: a férfi ugyanis egyik pillanatról a másikra félrelökte a döbbent Györgyit, és bevágta magát a vezetőülésre.

- Ekkor kezdődött a haddelhadd. Rángattam a kezem, ütött engem, rácsukta az autó ajtaját a kezemre, miközben ő két kézzel rángatta a kocsit, megpróbált a sarkával is megrúgni, de csak a lábfejem rúgta dagadtra. Most kék-zöld vagyok mindenhol, de ez a legkisebb gond ebben a tragédiában - hajtotta le a fejét szomorúan. Györgyi az utolsó pillanatig harcolt a kocsijáért: nagy terpeszbe állva próbálta megfékezni, de végül feladta, ugyanis attól tartott: a férfi áthajt a lábán.

Az elszánt és bátor sofőr viszont ekkor annyiban hagyta a dolgot, futva rohant a tolvaj után, miközben még az utolsó pillanatban a telefontokját sikerült kibillentenie a kocsiból. Azonban hiába ordított torkaszakadtából segítségért, senki nem állt meg neki. 

Végül a kiérkező zsaruk vették fel rohanás közben. Elmondása szerint a férfi irdatlan tempóban száguldott fel a hídra.

Brutális sebességgel hajtott. Mi már a végeredményre értünk oda, de soha nem fogom elfelejteni, amit ott láttam: a holttesteket, roncsokat, a földön fekvő, alig mozgó embereket. Mindenhol szétszóródott tárgyak: törmelékdarabok, útlevelek, túrabakancs, kisfejsze. Megélve nagyon gyorsan történt minden. Azóta nem tudok aludni, több mint 26 órája fent vagyok

 - mondta elcsukló hangon Györgyi. Az asszony azóta is képtelen aludni. 

- Én szeretem az embereket, szeretem és tisztelem az életet, az emberit és az állatit is, szabadidőmben állatokat mentek. Ez az értelmetlen szörnyűség minden filozófiámmal ellentétes. Össze vagyok zuhanva, mióta láttam az elhunytakat, a roncshalmazt és a munkaeszközöm: 18 év kemény gyűjtőmunkája lett oda. Nincs munkaeszközöm, megélhetésem, nincsenek tartalékaim. De legalább az az alak már nem tud többé bántani senkit - szögezte le. 

A taxisok gyűjtést szerveznek Györgyinek és a súlyosan sérült N. Tamásnak   Fotó: Bors

A taxisok most gyűjtést szerveznek Györgyinek és a balesetben súlyosan sérült vétlen taxisnak, N. Tamásnak is. Györgyi elmondta: most minden segítség, forint és akár egy jó szó is jól jön: 

Most minden szeretet jól jön, nagyon köszönöm mindenkinek, aki segít és mellettem áll. A balesetig tartottam magam, dolgozott bennem az adrenalin, de azután összezuhantam, hányingerem van, remegek. Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen állat miatt halt meg két ember

 - csuklott el a hangja. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek