Baleset

„Ezért haltak meg a fiatalok?” - Nem működik a mérai fénysorompó, ahol autót gázolt a vonat

M. N.

Létrehozva: 2024.07.16.

Dániel éppen két barátját vitte dolgozni, amikor ráhajtott Mérán az egyik vasúti átjáróra, ám nem vette figyelembe, hogy ott szélsebesen egy vonat közlekedik feléjük. A vonat oldalról elgázolta őket és hosszan tolta maga előtt. A helyiek szerint rendszeresen van probléma ezzel a fénysorompóval.

Ismét nem működött az a fénysorompó a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mérán, ahol még június 24-én hárman meghaltak – tudta meg a Bors. A helyiek szerint havonta legalább öt alkalommal vagy többször előfordul, hogy ennél az átjárónál nem működik szabályosan a készülék, a lakók szerint ezért történhetett Dánielék tragédiája is.

A fiatalok azonnal meghaltak a balesetben Fotó: MávInform

Ahogyan azt a Bors megírta, V. Dániel épp B. Helgával és B. Emesével utazott egy autóban a munkahelyük felé, amikor elérték az említett fénysorompót. A fiatal férfi ráhajtott a sínekre, ám az ott érkező vonat azonnal elgázolta őket oldalról. Bár a MÁV tájékoztatása szerint tökéletesen működött a fénysorompó, a helyiek szerint ez nem mindig van így, hiszen a beszámolók szerint többször is észrevették, hogy nem üzemel rendesen a tilost mutató eszköz. Ezúttal le is fényképezték, hogy hibás.

Többen lefotózták a baleset után, hogy nem működik a sorompó Fotó: olvasói

 

- Ez történhetett a végzetes napon is 

– kezdte lapunknak  feltételezését Mónika. - Ennél az átkelőhelynél nagyon vigyázni kell, aki itt él, pontosan tudja, hogy ez egy tanyaszerű helyen van, ahol sorompókapu nincs, csak sima fényjelzés, ami a legtöbb alkalommal nem működik. Közel egy hónapja történt a fiatalokkal a tragédia, amiben - mondjuk ki, - még csak esélyük sem volt, hogy túléljék a történteket. Azt olvastuk, hogy a MÁV szerint működött a sorompó, ami tilos jelzést mutatott, de szerintem itt az a kérdés, hogy ez mennyire biztos? Hiszen azóta is, ha arra járunk ötből négyszer nem adott semmilyen jelzést ez a gép. Mindig rettegek, ha át kell menni, megállok és percekig nézem, hogy jön-e vonat a síneken.

A tragédia után sokan Dánielt hibáztatták a két nő halála miatt, de azóta többen azt mondják, hogy nem biztos, hogy a fiú hibázott.

Elhalad a vonat és a fénysorompó nem mutat jelzést Fotó: olvasói

- Nemrég temette el őket a családjuk 

– folytatta Mónika. - Nagyon megrázott mindenkit az eset, mert ha nem is volt rokoni kapcsolatunk velük, de jól ismertük őket. Az mondták többen is, hogy Dani szerette nyomni a gázt és lehet, hogy most is csak vagánykodott a két nőnek, de én nem hiszem. Esélyük sem volt átjutni a vonat előtt, ugyanis az óriási sebességgel érkezett. Szerintem a jelzőberendezés volt a hibás, ami nem működött megfelelően. Korábban arra járunk és akkor is ugyanez volt a helyzet. Volt, aki le is fényképezte. Nagyon sajnálom őket, értelmetlen a haláluk.

A MÁV szerint a balesetkor tilos jelzést adot a fénysorompó.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek