Betegség

Azt hitte, csak sok a stresszt: a leghalálosabb agydaganat támadta meg a nőt

L.A.

Létrehozva: 2024.07.31.

Fejfájás volt a gyilkos kór első, ártatlannak tűnő tünete.

Agydaganatot diagnosztizáltak egy ügyvédnél, aki tünetét annak tudta be, hogy sok stresszel jár a munkája. A 47 éves, brit Amy Wareham a néha jelentkező fejfájáson kívül semmilyen más tünetet nem tapasztalt egészen addig, amíg 2023 májusában egy New York-i utazás során hirtelen rohamot nem kapott.

Fejfájás jelezte a bajt  Fotó: GoFundMe

A kórházban CT-vizsgálatot és MRI-t végeztek el rajta, amelyek kimutatták, hogy két elváltozás van az agyán. A további vizsgálatok kimutatták, hogy Amynél glioblastoma multiforme – egy gyorsan növekvő, sokak által a "leghalálosabb" jelzővel illetett agydaganat – alakult ki, így 2023. június 12-én sürgősségi idegsebészeti beavatkozáson esett át. Amyre ezt követően sugárkezelésvárt, jelenleg pedig a kemoterápia végéhez közeledik. 

Jelenleg nagyon jól vagyok. Hosszú utat tettem meg tavaly május óta. Akkor nagyon megijedtem, sokkot kaptam az agyadanat diagnózist hallva. Most a dolgok jobbra fordultak, és napról napra javulok. Az utolsó MRI szerint már stabil az állapotom. A negyedéves MRI-vizsgálatokon kívül kéthetente kapok Avastin infúziót és kemoterápiát is, szerencsére azt jól tolerálja a szervezetem

fogalmazott az ügyvédnő.

A diagnózis felállítása óta ,Amy 2023 augusztusában férjhez ment kedveséhez, Bruce-hoz. Nászajándékok helyett adományokat kért a The Brain Tumor Charity-nek, amely egy agydaganatosokat támogató segélyszervezet. Most pedig mindent megtesz azért, hogy teljesen felépüljön és az egész gyilkos kór egy rossz emlék maradjon csupán írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek