Aktuális

Hőgutát kapott a halasi postás: igazságot követelnek a helyiek Imi bácsinak

B. T.

Létrehozva: 2024.07.23.

Felelőst keresnek és a temetésre gyűjtenek a helyiek.

Mint arról a Bors is írt, gyászba borult Kiskunhalas, miután döbbenetes módon vesztették el imádott postásukat, R. Imrét. Mint ismeretes, a 60 éves kiskunhalasi férfi helyettesítést vállalt kollégája helyett Kelebián, így pár napra áthelyezték a másik városba. Ide minden hajnalban, busszal érkezett, majd kerékpárral hordta a leveleket. Azonban július 17-én, a hét egyik legforróbb napján összeesett, az eszméletlen Imrét pedig egy járókelő találta meg. 

gyertya, gyász, halálhír
A helyiek kiállnak Imre és családja mellett, igazságot követelnek a közkedvelt postásnak   Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A súlyos hőgutát kapott férfihez azonnal segítséget hívtak, de állapota már ekkor válságos volt: a közel negyven fokos időben a férfi teste 43 fokra hevült. Bár a helyszínen megpróbálták visszahűteni és kórházba szállították, hiába: nemsokkal később Imre elhunyt.

Kiskunhalas most egy emberként gyászolja az évtizedek óta szolgálatot teljesítő Imrét, ugyanis a településen és körzeteiben egyaránt kedvelték a jó kedélyű kézbesítőt. Nem értik, hogyan történhetett meg a tragédia:

Érthetetlen, ami vele történt. Nagyjából negyven éve dolgozott postásként, nemsokára nyugdíjba ment volna szegény

 - mondta a férfi egyik ismerőse. Azt is hozzátették a helyiek, hogy Imre jó fizikai állapotban volt, így még inkább érthetetlen számukra az, hogyan kaphatott hőgutát. Bár a Magyar Posta azonnal közleményt adott ki az ügyben, melyben állítják: mindent megtesznek a postások egészségéért a nagy melegben és vizes palackokkal indítják útnak őket, emellett engedélyezett a hűtött helyekre való behúzódás is, a helyiek kétkedve fogadják a közleményt: 

Nem vizes palackok kellenek, azzal semmit nem érnek 40 fokban. Ilyenkor ki sem szabadna engedni a kerékpáros postásokat, csak minimális időre

 - vélekedett egy helyi asszony. A többi halasi is kiáll Imre és a családja mellett: 

Remélem, alaposan kivizsgálják az ügyet és kiderül, ki volt a felelős egy egészséges férfi haláláért. Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet 2024-ben, hogy a napon hal meg egy dolgozó. Hallottam, hogy többen aláírást is akarnak gyűjteni és pénzt Imrééknek a temetésre. Megérdemelnék, az biztos. Az egész város mellettük áll

 - mondta egy helyi. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek