Fanta-botrány

Kiakadtak a magyarok, hogy rajtunk spórol a Coca-Cola

WM

Létrehozva: 2024.07.22.

Megkérdeztük az embereket, hogy mit szólnak ahhoz, hogy egyes multik silányabb minőséget árulnak Kelet-Európában, mint Nyugaton.

A legtöbben úgy vélekednek, hogy a minél nagyobb haszon érdekében árulnak egyes multik rosszabb minőségű árut Európa keleti részén, mint a kontinens nyugati felén. Legutóbb a Fanta-botrány verte ki sokaknál a biztosítékot, kiderült ugyanis, hogy a Coca-Cola által gyártott üdítőben 12 százalék narancslé van, míg a magyarban csupán 5 százalék. Ehhez képest az ára semmivel sem olcsóbb, jóllehet a kettő előállításában lehet jókora árkülönbség.

Fanta
A rendes Fantában is csak 5 százalék a narancslé, de a cukormentesben még kevesebb, csupán 4 százalék. Az emberek szerint nekünk is az jár, ami a nyugatiaknak. Fotó: Rozman Péter

 

Az egyik legnagyobb multi tehát úgy gondolja, hogy a magyaroknak és a többi kelet-európai ország lakosainak jó lesz a silányabb minőség is, 

Lázár János: szigorításra van szükség

Nyugaton azonban meg sem próbálnak ilyen silány minőséget a boltok polcaira tenni. Ebből lett elege Lázár Jánosnak is, aki ki a legnagyobb közösségi oldalon fejtette ki a véleményét. Bejegyzésében felidézett egy korábbi Kormányinfót, ahol azt mondta:

A nagy és gazdag nyugati multicégek, így például a Coca-Cola is nem korrekt módon jár el velünk szemben. Mindez azt a vélelmet erősíti, hogy a külföldi élelmiszeripari cégek szemetet adnak el a magyaroknak.

Az építési és közlekedési miniszter a friss posztjában megjegyzi: 

Átvernek minket a minőséggel, a legnagyobb baj viszont az egészségre is ártalmas élelmiszerekkel van. Azzal, hogy a külföldi láncok sokszor a Nyugat-Európában már eladhatatlan szemetet próbálják ránk sózni. Az élelmiszeripari szemét dömpingje - ami nem kereskedelmi, hanem közegészségügyi kérdés - csak erős kontroll mellett tartható kordában.


A tárcavezető szerint tehát komoly szigorításra van szükség. 

Az emberek is haragszanak a multikra

Kimentünk az utcára és megkérdeztük az embereket arról, mit szólnak a Fanta-botrányhoz. A válaszadók túlnyomó többsége teljesen kiakadt:

Ez egy elég nagy sz@rság, hogy ide jó ez is! Gondolom, hogy minél alacsonyabb a gyümölcstartalom, annál olcsóbban elő lehet állítani, és sajnos mi megelégszünk ezzel. Mindenképpen jobb lenne, ha mondjuk az itteni Fantában nem néhány százalék gyümölcstartalom lenne, hanem lényegesen magasabb

- vélekedett Csaba. Zsuzsanna is meglepődve méregetni kezdte a Fanta üdítőt.

Hát ez kevés, ez a 4 százalék! Minél magasabb a gyümölcstartalom, annál tartalmasabb az ital. Ha csak ekkora mennyiségben tartalmaz gyümölcsöt és még az is inkább koncentrátum, akkor felmerül a kérdés, hogy a 96 százalék, az vajon micsoda az üdítőben? Magasabbnak kellene lennie a gyümölcstartalomnak

Hirdetés

 

Zsuzsanna arra lenne kíváncsi, hogy mi az üdítőben a többi 95 százalék. Forrás: Metropol

Andrea szintén nem örült a Coca-Cola kettős minőségének, ezért támogatná a törvényi szigorítást. 

Nem tartom helyesnek, hogy egy gyengébb minőséget adnak a magyar embereknek, mint külföldön. Ha más minőséget akarnak nyújtani, akkor fel kellene mérni a vásárlók véleményét. Számon kell kérni ezeket a visszásságokat, hogyha nem megfelelően járnak el.

Arról, hogy pontosan mit is gondol az utca embere a Fanta-botrányról, itt meg tudod nézni:

@ripost.hu Kirobbant a Fanta-botrány! Nemrég derült ki, hogy itthon a Fantában a legtöbb országhoz képest alacsonyabb –  csak 4 százaléknyi narancslét adagolnak az üdítőbe. Fanta helyett hantát, hazugságot kapnak a magyar vásárlók Lázár János miniszter szerint, ezért ő törvényszigorítással zabolázná meg az élelmiszergyártó cégeket. Megkérdeztük az utca emberét, mit gondolnak a Fanta-botrányról. #news#hirek#fanta #narancslé #LazarJanos #bortany #torvenyszigorítas #hungary #magyar #neked #nekedbe #nekedbelegyen #foryoupage #foryou ♬ eredeti hang – Ripost - Ripost

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek