Gyász

Legyőzte a rákot, de másodjára elragadta a gyönyörű influenszert

K. C.

Létrehozva: 2024.07.31.

Kilenc éven keresztül abban a tudatban élt, hogy rákmentes, majd váratlanul elhunyt.

Juanita Lira Eguigurennél 2015-ben diagnosztizálták először a kegyetlen betegséget, amikor mindössze 22 éves volt. Akkor felül tudott kerekedni a halálos kórságon, ami pár évvel később, mindössze 30 évesen visszatért és már az életét követelte. 

gyertya, gyász, tragédia, halál
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Családja szombaton jelentette be, hogy elhunyt, majd megosztották azokat az inspiráló sorokat, amiket épp Eguiguren írt a halála előtt: 

„Számomra a remény a béke. Hiszem, hogy a remény mindig erősebb lehet a félelemnél. Lehet, hogy nem tudjuk megváltoztatni a kihívásokat és a nehéz körülményeket, amelyeket az élet ad nekünk, de megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat és azt, ahogyan szembenézünk velük és együtt élünk velük. És ezt úgy szeretem megtenni, hogy ragaszkodom a remény egy kis darabkájához.”

Eguiguren a chilei Lo Barnechea város polgármesterének lánya volt. A chilei influencer néhány nappal azelőtt tudta meg, hogy mellrákja van, hogy a spanyolországi Barcelonába utazott volna, hogy divattervezést tanuljon. Három hónappal később abban a hitben, hogy felépült, Lira be tudta fejezni a tanulmányait, és meg is nősült. Most pedig elvesztésével a családját és 245 ezer követőjét hagyta hátra. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek