Magyar Péter

Magyar Péter Brüsszelben találhat menedéket a felelősségre vonás elől

Létrehozva: 2024.07.05.

A botrányosan viselkedő baloldali politikus büntetőjogi felelősségre vonásának akadálya egyedül Magyar Péter frissen megszerzett mentelmi joga lehet.

Garázdaság és rongálás miatt indított eljárást Magyar Péterrel szemben a rendőrség, a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja. Mint ismert, a baloldali politikus két héttel ezelőtt egy belvárosi elit szórakozóhelyen bulizott, ahol illetlenül viselkedett fiatal lányokkal, egy embert pedig megütött, a telefonját kicsavarta a kezéből, majd a készüléket a Dunába dobta. A klub biztonsági emberei fojtófogással vezették ki a mattrészeg, 43 éves, háromgyermekes apát a helyről – írja a Metropol.

Magyar Péter
Még egy tinire is szégyenére vált volna az a viselkedés, amit Magyar Péter tanúsított, amivel rossz példát mutat követőinek / Fotó: Ripost

Szakértők szerint Magyar Péter tette súlyosabb annál, mint amiért a rendőrség nyomozást indított. Egybehangzó vélemények szerint a baloldal üdvöskéje kimerítette a büntető törvénykönyvben szereplő rablás fogalmát. Ezért a bíróság rendszerint több éves börtönre szokta ítélni az elkövetőket. 

Ha bebizonyosodik Magyar Péter bűnössége, akkor egyetlen esélye, hogy megússza a börtönt, az az, ha a brüsszeli képviselői állásáért kapott mentelmi joga mögé bújik.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a HírTV stúdiójában arról beszélt, hogy Magyar Péter azért engedhetett meg magának ilyen botrányos viselkedést a belvárosi szórakozóhelyen, mert abban a hitben volt, hogy a brüsszeli állásával járó mentelmi joga miatt a törvények felett áll.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a mentelmi joggal csak felfüggeszthető az adott eljárás lefolytatása, de a mentelmi jog megszűnésével folytatódik. A mentelmi jog többféleképpen szűnhet meg:

  • az Európai parlament többsége úgy dönt, hogy a képviselő mentelmi jogát felfüggeszti;
  • a mandátum lejártával a mentelmi jog is megszűnik. 

Szerinte éppen ezért precedensértékű lesz a magyar hatóságok és az európai intézmények Magyar Péter ügyében tanúsított magatartása.

A törvény előtti egyenlőséget is erősíti, hogyha egységes az ítélkezés egy kérdésben, például a büntetéskiszabás körében. Vagy például akkor, hogyha több tényállást ugyanúgy ítélnek meg a felsőbb bíróságok. Ne legyen például azért eltérés, mert valaki egy politikus. Mindenkit ugyanúgy kell megítélni. A körülmények nem lehetnek relevánsak egy büntetőeljárásban, amely ilyen típusú bűncselekmény alapján indul.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek