Ez Brüsszel

Megszavazta Brüsszel Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére

Ripost

Létrehozva: 2024.07.18.

Módosítva: 2024.07.18.

Második ciklusát kezdheti meg az Európai Bizottság élén Ursula von der Leyen. A német politikus hiába keveredett korrupciós és egyéb botrányokba, a háborúpárti erők mégis őt támogatták, cserébe amiért von der Leyen beszédében élesen bírálta Orbán Viktor békemisszióját.

Bár előzetesen több cikk is megjelent arról, hogy a botrányt botrányra halmozó Ursula von der Leyen győzelmében még a legelkötelezettebb támogatói sem biztosak, az Európai Parlament mai plenáris ülésén mégis úgy szavazott a képviselők többsége, hogy második ciklusát is megkezdheti az egykori német védelmi miniszter. A 720 képviselőből 401-en szavaztak von der Leyen újrázása mellett - írja a Ripost

Zelensky
ursula
A háborúpárti von der Leyen a szavazás előtti beszédében élesen kritizálta Orbán Viktor békemisszióját, majd kijelentette, hogy addig támogatják Ukrajnát, amíg szükséges. Fotó: AFP / afp

Nagy valószínűség szerint von der Leyen asszony azzal nyerte el az utolsó pillanatban az Európai Parlament háborúpárti erőinek a támogatását, hogy a titkos voksolás előtt elmondott beszédében élesen kritizálta Orbán Viktor magyar miniszterelnök békemisszióját

Ez az úgynevezett békemisszió nem volt más, mint egy megbékélési misszió! Ez egy egyszerű megbékélési misszió volt! ... Európa Ukrajna mellett fog állni, amíg csak szükséges, ez a mi üzenetünk

- jelentette ki határozottan a háborúpárti politikus. A beszéd után Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a következőt írta ki a legnagyobb közösségi oldalra:

A békemisszióért akarnak bosszút állni

Amint arról korábban beszámoltunk, a háborúpárti brüsszeli elit a békemisszió miatt állna bosszút Magyarországon, bojkottálják a magyar uniós elnökséget – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött bejegyzésében.

Zsigmond Barna Pál azt írta, Ursula von der Leyen bizottsági elnök szóvivője a közösségi médiában bejelentette, hogy a magyar miniszterelnök békemissziója miatt nem vesznek részt felsővezetői szinten az uniós tanácsüléseken.

"Az európai parlamenti választásokat követően a baloldali és liberális elit, az Európai Néppárttal közösen újra megalkotta a „háborúpárti koalíciót”, miközben pedig az emberek a változásra szavaztak, a „háborúpárti Brüsszel” továbbra sem keresi a béke útját, és nyomást gyakorol azokra, akik a békéért dolgoznak" – hangsúlyozta az államtitkár.

A sorsdöntő szavazás előtti nap a bíróság elmeszelte Ursula von der Leyent

Az Európai Unió Bírósága szerdán úgy döntött, hogy az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosságnak a Covid–19-vakcinaszerződésekhez, és szabálytalanságokat talált a dokumentumok egyes részeinek szerkesztésére vonatkozó indoklásában.

Az ügyet a Zöldek európai parlamenti képviselőinek egy csoportja terjesztette elő, akik a bizottság és a Covid–19-vakcinagyártók közötti 2021-es megállapodás megértése érdekében hozzáférést kértek a vakcinaszerződésekhez és bizonyos kapcsolódó dokumentumokhoz. A bizottság csak részben volt hajlandó betekintést adni bizonyos szerződésekbe, kereskedelmi érdekek védelmére és adatvédelmi okokra hivatkozva.

Szerdán az EU legfelsőbb közigazgatási bírósága úgy döntött: a bizottság azon döntése, miszerint a szerződések egyes szakaszait nemes egyszerűséggel kivágják a publikált verzióból, szabálytalan. Megállapította azt is: a bizottság nem bizonyította, hogy az említett záradékokhoz való szélesebb körű hozzáférés ténylegesen aláásná az említett vállalkozások kereskedelmi érdekeit.

Mint azt az MTI írja, az Európai Bizottság a koronavírus-járvány kitörését követően az uniós tagállamok nevében 2020-ban és 2021-ben több száz millió adag vakcinára vonatkozó szerződéseket kötött különféle gyógyszergyártó vállalatokkal. A vásárlásokra az uniós bizottság 2,7 milliárd eurót szabadított fel mintegy egymilliárd adag vakcina beszerzésére.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek