Tragédia

Megtalálták a 22 éve eltűnt férfit

KL

Létrehozva: 2024.07.10.

Az 59 éves férfinak túrázás során veszett nyoma még 2002-ben.

Megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki még 2002-ben tűnt el a perui túrázása során egy hegyen. William Stampfl amerikai hegymászó földi maradványai a Huascaran hegy oldalában bukkantak elő, ahol 22 évvel ezelőtt nyoma veszett.

22 év után találtak rá a férfi holttestére a perui Huascaran hegyen (Fotó: Pexels/Marek Piwnicki – Képünk illusztráció)

Az 59 éves férfi eltűnését először 2002 júniusában jelentették be egy lavina után, és akkoriban a kutatási és mentési erőfeszítések sem vezettek eredményre. William holtteste a perui jég révén jól megmaradt, és a világ ezen részén tapasztalható hőmérséklet-emelkedés miatt került elő.

Ruhákat, egy hámot, bakancsot és az útlevelét is megtalálták a holmijai között. Ezek a fontos tárgyak lehetővé tették a rendőrség számára, hogy ennyi idő után is azonosítani tudják őt. 

William két másik emberrel – Steve Erskine-nel és Matthew Richardsonnal – együtt indult túrára még 2002-ben. Steve holttestét már korábban megtalálták, Matthew-é azonban eddig még nem került elő.

A csoport egy 19 napos körutazásra ment, amely Kaliforniából vezetett Peru legmagasabb csúcsára. William már a harmadik ember, akit csak ebben az évben holtan találtak a hegységben. Egy izraeli férfi holttestét még májusban találták meg, egy hónappal az eltűnése után, egy olasz hegymászó holttestét pedig egy hónappal ezelőtt, júniusban.

A Huascaran-hegy 6768 méter magas, és mintegy 434 kilométerre északra fekszik az ország fővárosától, Limától. Lenyűgöző emelkedői és havas csúcsai miatt világszerte vonzza a hegymászókat.

Az éghajlati válság olyan országok hegyvonulataira is hatással van, mint Peru, mely az elmúlt hat évtizedben elvesztette gleccsereinek több mint felét. Csak 2016 és 2020 között 175 gleccser tűnt el a hegyekről, állapították meg a tudósok – derül ki a brit Metro cikkéből.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek