Veszély

Azonnali figyelmeztetést adott ki a meteogyógyász: nyakunkba szakadt a lehűlés

Bors

Létrehozva: 2024.07.18.

A lehűlést jelezve sokan már megnyugodtak, de rossz hírünk van, mert még messze nincs vége a kínzó melegnek, sőt.

A több mint két hete tartó kánikulában a szervezetünk már napokkal ezelőtt is kifáradt. A hőegyensúly fenntartása továbbra is nehéz feladat, hiába hűlt le pár fokot a levegő. Ha azt gondoltad, hogy itt a hőhullám vége, akkor csak rossz hírekkel tudunk szolgálni.

Fontos, hogy továbbra is odafigyelj a szervezeted jelzéseire  Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló

Senkit ne tévesszen meg a néhány fokos hőmérséklet csökkenés, mely következtében 40 fok alá megyünk. Továbbra is komolyan kell venni a hőhullámot.

- mondta dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója, majd hozzátette:

Pár héttel ezelőtt a 35 fok közeli hőmérséklet is riasztónak tűnt, most pedig még örülünk is neki. Mindez pedig csak a korábban 40 fokos hőségnek köszönhető.

A szakember szerint ugyanakkor még nem lélegezhetünk fel, hiszen továbbra is tartósan meleg idővel kell számolnunk. A szervezetünk ráadásul jobban viseli a hőmérsékletileg melegebb, de szárazabb időt, mint amikor alacsonyabb a hőmérséklet, de a levegő magas páratartalma miatt jóval többnek érezzük.

– A száraz meleg időben könnyebben fenntartjuk a szervezetünk hőegyensúlyát. Míg a nagy párában nehezebben tudunk izzadni.

- jegyezte meg a meteogyógyász a hőleadás kapcsán. Arról nem is beszélve, hogy a csütörtökön térségünkbe áramló, valamivel hűvösebb levegő egyeseknél hidegfronti tüneteket is okozhat. Fejfájás, migrén, ingadozó vérnyomás többeknél előfordulhat. Az ország túlnyomó részén a legnagyobb megterhelést azonban továbbra is a hőség jelenti majd.

Bár pár fokot esett a hőmérséklet, továbbra is nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye, ezért napközben lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon! 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Ha tehetjük, néhány órát töltsünk hűvösebb, légkondicionált helyen, hogy szervezetünk kicsit felfrissülhessen.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek