Békemisszió

Nicolas Sarkozy volt francia elnök dicsérte Orbán Viktor békemisszióját

Létrehozva: 2024.07.06.

Módosítva: 2024.07.06.

Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök – mondta Nicolas Sarkozy a Mandinernek Orbán Viktor moszkvai útjáról. A volt francia elnök kiemelte: a békéhez vezető út első lépése, hogy helyre kell állítani a kommunikációs csatornákat, az orosz–ukrán háborúnak ugyanis nincs katonai megoldása. Közben Josep Borrell uniós külügyi főképviselő azt közölte, hogy Orbán Viktor nem az EU-t képviseli a tárgyaláson. Megszólalt a NATO-főtitkár is. Jens Stoltenberg azt mondta: a magyar miniszterelnök tájékoztatta a szövetséget moszkvai látogatásáról.

Az orosz–ukrán háború kitörése előtt, 2022 februárjában járt legutóbb Orbán Viktor Moszkvában. Akkor mintegy öt órán keresztül tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Szóba került a gázszállítás, a paksi bővítés, valamint az orosz–ukrán konfliktus is. A kormányfő a moszkvai látogatást békemissziónak nevezte, mert mint fogalmazott: az Európai Unió egyetlen vezetője sem akar háborút. A magyar miniszterelnök azóta nem utazott Oroszországba, az orosz elnökkel azonban találkozott. Tavaly ősszel ugyanis mindketten részt vettek az Egy övezet, egy út fórumon Pekingben, ahol tárgyaltak is egymással – hangzott el az M1 Híradójában.

A mostani találkozó 2009 óta a 14. volt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között. A magyar kormányfő mindössze néhány nappal azután érkezett meg Moszkvába, hogy Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott. 

A mostani, újabb békemisszióra Európa-szerte kiemelten figyeltek. A brüsszeli politikusok láthatóan nem örültek a látogatásnak.

Orbán Viktor miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Tanácstól arra, hogy Moszkvába látogasson – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Josep Borrell hozzátette, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli az EU-t.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen pedig közösségi oldalán reagált. Azt írta:

a kiengesztelés nem állítja meg Putyint. Csak az egység és az elszántság fogja kikövezni az utat egy átfogó, igazságos és tartós békéhez Ukrajnában.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár más hangot ütött meg. Azt mondta: Orbán Viktor tájékoztatta a katonai szövetséget moszkvai látogatásáról. A főtitkár ugyanakkor emlékeztetett: Magyarország minden NATO-kötelezettségének eleget tesz és számos olyan nyilatkozat elfogadását támogatta, amely elítéli Oroszország ukrajnai invázióját.

Jens Stoltenberg emlékeztetett, hogy júniusi budapesti látogatásakor a NATO elfogadta Magyarország álláspontját, miszerint nem kíván részt venni az Ukrajnának nyújtandó katonai és pénzügyi támogatásban, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy nem blokkolja az erre irányuló NATO-erőfeszítéseket – írja a Ripost.

Közben többen egyértelműen kiálltak a magyar miniszterelnök mellett. 

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Mandinernek azt mondta:

Orbán Viktor erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy elindulhassunk a jó irányba. Kiemelte: meg kell állítani a vérontást, és tárgyalóasztalhoz kell ülni.

– Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök – ezt pedig Nicolas Sarkozy mondta a Mandinernek. A korábbi francia államfő szerint a békéhez vezető út első lépése, hogy helyre kell állítani a kommunikációs csatornákat. Úgy fogalmazott: az orosz–ukrán háborúnak nincs katonai megoldása. Békét pusztán diplomáciai tárgyalások útján lehet elérni.

– Orbán Viktor magyar miniszterelnök erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy elindulhassunk a jó irányba – nyilatkozta Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Mandinernek pénteken.

A portál azt írta: a korábbi osztrák kancellár szerint meg kell állítani a vérontást és tárgyalóasztalhoz kell ülni.

Emlékeztettek: Orbán Viktor a hét elején Kijevbe látogatott, hogy egy békejavaslatról egyeztessen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Pénteken pedig Moszkvába utazott, hogy tárgyalást folytasson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A kormányfő ukrajnai és oroszországi békemissziójával kapcsolatban a Mandiner megkereste Sebastian Kurzot, aki 2017-2019, illetve 2020-2021 között volt Ausztria kancellárja. Válaszában Sebastian Kurz kiemelte, hogy az Ukrajna elleni „agresszív orosz háború hihetetlen szenvedést hozott”. Úgy folytatta:

elsődleges célnak „a vérontás befejezésének és a tárgyalásokhoz való visszatérésnek kell lennie”.


Álláspontja szerint ezt csak diplomáciai úton és nyílt kommunikáción keresztül lehet elérni. „Orbán Viktor és a magyar elnökség erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy tehessünk egy lépést a jó irányba, de végső soron a harcoló feleknek kell megoldást találniuk” – közölte Sebastian Kurz.

A magyar miniszterelnök régóta jó kapcsolatot ápol az osztrák konzervatív politikussal – olvasható a cikkben, amelyben felidézték, hogy Sebastian Kurz a korábban a Mandinernek adott interjújában kifejtette: politikai pályafutása során mindig jól együtt tudott működni Magyarországgal.

Hangsúlyozta, hogy jó személyes kapcsolatok fűzik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez és Orbán Viktorhoz is, illetve sok más magyar kormánytaghoz.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek