„S**gbe rúgásokat kaptam a sorstól” – így vallott életéről az olimpikon bokszoló, akire Hévízen dőlt rá a fal
Petrovics Jánost gyászolja a sportszeretők sokasága. A tehetséges, rendkívül egyenes, ám hányatott sorsú ökölvívóra egy igazán őszinte interjújával emlékezünk, amiben a börtönben töltött időszakáról is beszél.
Az 1992-es barceloniai olimpián is induló Petroviccsal a profibox.hu készített sok évvel ezelőtt interjút. Mint megírtuk, a sportberkekben rendkívüli népszerűségnek örvendő, 53 éves Petrovics egy hévízi hotel bontási munkálatai során veszítette életét július 8-án, amikor egy fal rádőlt. A kivételes tehetségű sportembertől egyik legjobb barátja, Bunyós Pityu is könnyek között búcsúzott, felelevenítve, hogy halála előtt nem sokkal még beszélt szerencsétlenül járt társával, akivel Barcelonában, a játékok alatt egy szobában lakott.
A sportoló a már említett beszélgetés során őszintén elmondta: 21 évesen részt vehetett még az olimpián, ám a Pakson versenyző bokszoló sikerszériája 1995-ben megszakadt.
1995 nyarán elhunyt az édesanyám, aki a világon a legfontosabb volt számomra és ekkor kicsúszott a lábam alól a talaj.
24 éves korában orgazdaság miatt három hónapot ült, ezalatt egyesülete szerződést bontott vele. Biztonsági őrként, kidobóként helyezkedett el, majd 1997-ben profinak akart állni, ám a tréningeket – ahogy ő fogalmazott – ismét a börtön szakította meg. 2000 elején Kanadából hazatérve már a reptéren várták a rendőrök, ez a találkozás újabb 19 hónapjába került.
Nem éreztem jogosnak a büntetést, hiszen dobtam a régi életemet, de a múlt utolért
– mesélt erről az időszakról, ám az homályban maradt, miért is ítélték el. Később élt még Mexikóban, ott is a sportból tartotta el magát, majd hazatérve profinak állt.
Megtanultam megbecsülni az élet apró örömeit. Nem kell rengeteg pénz a boldogsághoz, nem kell luxusautó, sem drága étterem
– magyarázta a korabeli interjúban.
A múltról szólva azt mondta:
Jó időben, jó irányú s**gbe rúgásokat kaptam a sorstól.
Így búcsúzott el szerelmétől
A Bors János párját, Mónikát is felkereste. A megtört asszony szívszorító részletekről beszélt.
"14 évig éltünk együtt, nagy szerelemben. Ugyan nem kötöttünk házasságot, de minden tekintetben az élettársam volt. Bármiben számíthattunk egymásra. Hétfő reggel hat órakor indultam otthonról munkába, előtte persze, mint mindig, János megfőzte a kávémat. Amikor kiértem a házból az utcára, Jani még kilépett az erkélyre, hogy integessünk egymásnak. Utánam is szólt, hogy majd telefonál, de már nem telefonált."
