Gyász

„Szükségük van az anyukájukra” – Ritka rák ragadta el három gyerekétől Oliviát

K. C.

Létrehozva: 2024.07.11.

A férj teljesen összetört. Amikor belevágtak a kemoterápiába, még élt bennük a remény.

Olivia megpróbáltatásai tavaly november végén kezdődtek hányingerrel és hasfájással, ami eleinte nem adott okot az aggodalomra. Karácsony este azonban hirtelen és erős fájdalmak közepette összeesett, aznap nem tudott kikelni az ágyból. 

gyertya, gyász, halálhír
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Mivel az ünnepek alatt nem voltak nyitva a rendelők, átvészelte a fájdalmat, mielőtt végül felkereste a háziorvosát. Az eredményei rendben voltak, és a tüneteit nem tekintették súlyosnak, mivel a családjában nem volt májrákos megbetegedés. Szerencsére azonban úgy döntött, hogy kikért egy másik szakvéleményt is. 

A háromgyermekes anyuka néhány hónappal azután halt meg, hogy az orvosok kiderítették, a pocakjában valójában egy rákos daganat növekszik. Az ausztráliai Ballaratból származó Olivia és Josh reménykedett a csodában, ám a legrosszabb történt.

Olivia Rengánál január közepén diagnosztizáltak halálos májrákot, és júniusban, 33 éves korában tragikus módon elhunyt. Kislányait: Neve-et, Wilkie-t és Elliotot, valamint középiskolai szerelmét, Josh-t hagyta hátra. 

Az anyuka neuroendokrin kissejtes karcinómában szenvedett, amit ritkának és agresszívnak minősítettek, mivel jellemzően a tüdőben, nem pedig a májban található. 

„Teljesen összetörtünk, és csak lavírozunk a dolgok között, amennyire csak tudunk. Belülről éget a gondolat, hogy milyen lesz a jövőnk nélküle. Szükségük van az anyukájukra, szükségük van rá az esküvőjükön, minden anyák napján... Egyszerűen nem tudjuk, mi fog történni, és az ismeretlent nehéz feldolgozni.” – zokogta a gyászoló férj. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek