Haláleset

Tragédia történt a Ryanair gép indulása előtt, semmit sem tehettek

Bors

Létrehozva: 2024.07.26.

Egy felszállásra váró turista esett össze holtan. Nem tudtak segíteni rajta.

Váratlanul összeesett egy brit turista Spanyolországban, a reptéren, miközben arra várt, hogy felszállhasson a Ryanair Egyesült Királyságba tartó gépére.

A 60 év körüli férfi szíve a Reusi repülőtéren állt meg hétfőn este. A mentők és a rendőrök azonnal a megmentésére siettek, de sajnos nem tudták megmenteni az életét. Az eset után boncolást rendeltek el, de feltételezhetően természetes okokból halt meg a turista.

A tragédia néhány perccel azelőtt történt, hogy az utasok felszállhattak volna a Ryanair Leedsbe tartó járatára. Úgy tudni, hogy a férfit, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, egy spanyol kórházban kezelték a történtek előtt. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen egészségügyi problémával küzdött.

Nem ez az első haláleset a reptéren. A nationalworld.com gyűjtése szerint tavaly októberben egy 61 éves brit turista hunyt el egy repülőn, amely ugyanerről a repülőtérről szállt fel. 2019 szeptemberében egy 67 éves nő szíve állt meg nem sokkal azután, hogy gépe megérkezett a Reusi repülőtérre. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek