Gázolás

„Sikoltoztak” - újabb tragédiáról jött hír, 3 holttest fekszik az úton, sok a sérült

Bors

Létrehozva: 2024.07.05.

Ittas sofőr okozhatta a végzetes balesetet. Még zajlik a nyomozás.

Legalább 3 meghalt, miután egy vélhetően ittas sofőr elütött 9 gyalogost New Yorkban egy függetlenség napi ünnepségen július 4-én.

Nem tudom kiverni a sikoltozást a fejemből

– nyilatkozta egy szemtanú. Mint elmondta, hogy az áldozatok gyanútlanul grilleztek a helyi baseballpálya közelében, amikor a gázolás történt a Lower East Side városnegyedben - írja a nypost.com. A források szerint a sérültek között van egy anya és két kisgyermeke, két nő és egy férfi pedig életét vesztette. Két ember a helyszínen hunyt el, köztük egy 41 éves nőt, a harmadik áldozat pedig a kórházban belehalt sérüléseibe.

Több család is tartózkodott a parkban, amikor egy kocsi a járdán át a zöldterületre hajtott. A sofőrt a szemtanúk tartották vissza, hogy ne meneküljön el, majd a rendőrség őrizetbe vette. Az egyenruhások alkoholszagot éreztek a sofőrön, és azt mondták, „úgy vélik, hogy az ital szerepet játszhatott ebben” a balesetben.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek