Világűr

Végleges a megállapodás: ekkor jut el az űrbe a második magyar asztronauta

Létrehozva: 2024.07.23.

Magyarország véglegesítette megállapodását az amerikai Axiom Space-szel, miszerint a második magyar űrhajóst a vállalat soron következő Ax-4-es missziójával bocsájtják fel a világűrbe – közölte Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa.

A misszió során a magyar kutatóűrhajós 14 napot tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol olyan tudományos kísérletek elvégzése lesz a feladata, amelyek nemcsak a hazai űrszektor szereplőit, de Magyarországot nemzetközi szinten is versenyképes pozícióba juttatják a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparágában – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a misszió pontos kezdetét, azaz a felbocsátás időpontját egyelőre nem lehet tudni, azt az Axiom Space és a NASA közösen fogja meghatározni.

A HUNOR-program kutatás-fejlesztési tartalomért felelős szakemberei a partnerekkel és az Axiom Space-szel továbbra is közösen dolgoznak annak érdekében, hogy a hazai tudományos műhelyek, egyetemek, kutatóintézetek és az űripari cégek által elindított tudományos portfólió előkészítése és végrehajtása sikeres legyen – hangsúlyozta a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy a tudományos tartalom előkészítésével egyidejűleg pedig a HUNOR-program szakemberei által kiválasztott kutatóűrhajós és tartalékosa is folytatja a felkészülést, akik hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban kezdik meg küldetésspecifikus kiképzésüket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek