Gyász

„A menyasszonyom sírt örömében az ikreinket látva, fél órával később meghalt”

K. C.

Létrehozva: 2024.08.31.

Hatalmas boldogsággal tervezte az esküvőjét a férfi, most felesége temetését kell megszerveznie.

Amikor Matt Whittaker azt hitte, hogy az élete már nem is lehetne jobb, a világ hirtelen összeomlott körülötte. Feltette a nagy kérdést élete párjának, Rachel Gallowaynek, és éppen megszületettek az ikreik, Noah és Abel. A jegyespár izgatottan várta a közös boldog jövőt, amit sosem élhettek meg.

gyertya, gyász, halálhír
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A tervezett császármetszés után Rachelnél komplikációk léptek fel, és tragikus módon mindössze 30 perccel később meghalt. Matt korábban lelkesen tervezte az esküvőjüket, de most szerelme temetését kell megszerveznie.

„Meghalt, mert szépséget hozott a világra, mert világra hozta a fiúkat. Ő volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem. [A császármetszés napján] Rach egy sztár volt. Bár pokolian ideges volt, mégis pokolian erős maradt, és végig megőrizte bátor arcát, egészen addig, amíg a fiúk meg nem születtek. Aztán jöttek az örömkönnyek, amikor látta őket, tudta, hogy egészségesek, és látta, ahogy Noah-t először etetem” – mesélte könnyeivel küzdve Matt, majd folytatta:

„Annyira boldog volt, annyira büszke, annyira tele volt szeretettel. A világ láttam a szemében, amikor a fiainkra nézett. Kár, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor rájuk vetette a tekintetét, de remélem, még mindig vigyáz rájuk.”

Rachel sajnos augusztus 1-jén elhunyt, annak ellenére, hogy az orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék. Matt folytatta: „Nem csak ő halt meg azon az asztalon azon a napon, hanem egy darab belőlem is, és ezt soha nem kapom vissza. De nem hagyom, hogy az öröksége és az álmai, amelyeket a fiainknak szánt, szintén meghaljanak. Túl sok mindentől kellett elbúcsúznunk, és nem hagyom, hogy még többet elveszítsünk. Rachael volt a legjobb ember, akivel valaha találkoztam, jobbá tette a világot. Nem csak azért, mert okos, vicces, céltudatos, gyönyörű, gondoskodó, türelmes és még sok minden más volt, hanem mert jobbá tette a körülötte lévő embereket. Meglátta és kihozta az emberekből a legjobbat, és én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy meglátta azt, amit senki más nem látott. Most már az én felelősségem, hogy az a férfi legyek, akit ő látott, és akiről úgy gondolta, hogy családot kell alapítania vele. Büszkévé kell tennem őt, és biztosítanom kell, hogy a fiaink olyan úriemberekké nőjenek fel, akikre ő is büszke lett volna.”

A család barátja, Emma Jones létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy pénzt gyűjtsön Matt és a fiúk számára, amely jelenleg 19 888 fontnál (9,2 millió forintnál) tart.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek