Késelés

A TEK fogta el az őrjöngő nőt: szüleit és a járókelőket is megkéselte Mosonmagyaróváron

P. E.

Létrehozva: 2024.08.24.

Válogatás nélkül támadta meg az embereket.

A rendőrségre 2024. augusztus 24-én 15 órakor bejelentés érkezett, hogy Mosonmagyaróváron két személyt megszúrtak. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy nő két családtagját megkéselte, majd a városban további két embert is megsebesített. A sérülteket a mentők kórházba szállították. 

Fotó: Gé

A tettest a rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával Mosonmagyaróváron egy dohányüzletben elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették. Az elkövető ellen a rendőrség emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított – írja a Police.hu.

Mint ahogy megírtuk, egy 20 éves lány az elkövető, aki először otthon 10-10 alkalommal szúrta meg az édesanyját és az édesapját, akik - eddig meg nem erősített információk alapján - kritikus állapotban vannak - írja a Kisalföld.

A lány ezután a belváros felé vette az irányt, a Zichy Mihály utcában egy vele szembejövő sétáló embert is megszúrt, majd a Fő utcán található dohánybolthoz ért, amely előtt egy másik embert késelt meg. Ezt követően bement a dohányboltba, ahol állítólag fenyegetőzni kezdett. A boltos erre kirohant az üzletből, majd rázárta a lányra az ajtót.

A Kisalföld szerint a nő augusztus 10-én éjjel tűnt el otthonról, azóta nem érkezett vissza, a rendőrség is kereste.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek