Csoda

A dokik sem hittek a szemüknek: épp le akarták kapcsolni a gépekről, amikor felébredt a halottnak hitt Emma

Létrehozva: 2024.08.12.

Valóságos csoda, hogy a nő magához tért. Az orvosok meg voltak róla győződve, hogy már nincs kit megmenteniük.

Noha még rettentő hosszú út áll az előtt a nő előtt, aki épp akkor ébredt fel a kómából, amikor már az orvosok végleg lemondtak róla, kétségtelen, hogy az első csatát megnyerte, hiszen életben van. Az angliai Essexből származó 32 éves Emma Price nyolc éven keresztül dolgozott egy helyi KFC-ben. Becsületes, jó munkaerő volt, egy idő után azonban mégis a kollégái céltáblájává vált. Úgy érezte, míg a többiek semmit sem dolgoznak, rálőcsölnek minden feladatot, amitől teljesen kimerült volt folyamatosan, emellett kibeszélték a háta mögött. Mindez olyannyira kikészítette a nőt, hogy úgy döntött: öngyilkos lesz. Gyógyszereket vett be. Kórházba került, ahol sokáig feküdt kómában. Az orvosok már agyhalottnak nyilvánították, és le is akarták kapcsolni az őt életben tartó gépekről, mondván: nem lehet megmenteni, amikor megtörtént a csoda, és Emma felébredt.

Emma Price, GoFundMe
A dokik biztosak voltak benne, hogy Emmán már nem tudnak segíteni  Fotó: GoFundMe

Emmát azóta átvitték az intenzívről, ugyanakkor sajnos még jelenleg is kórházban van. Rendkívül hosszú út áll előtte, és az sem biztos, hogy valaha felépül. A család úgy fogalmazott: noha még hosszú hónapok, vagy akár évek kérdése, hogy Emma elhagyhatja a kórházat, most már a felépülés a cél és nem csupán a túlélés.

Emma július végén ébredt fel a kómából, a napokban pedig már beszélni is tudott a családjával. Elmondta: mindenkinek rendkívül hálás, aki eddig mellette volt és segítette őt – írja az EssexLive oldala.

A család jelenleg online adománygyűjtést tart, hogy az így összegyűlt pénzből fedezzék a kórházi költségeket és Emma fizikoterápiáját. Eddig bő 5300 font, azaz közel 2,5 millió forint gyűlt össze.

Van segítség!

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek