Bevándorlás

Bakondi György: 9 éve küzdünk a migráció ellenőrzéséért

Létrehozva: 2024.08.11.

A magyar kormány 2015 óta jelzi, hogy mennyire fontos a bevándorlás ellenőrzése, lehetőleg az Európai Unió határain kívül – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.

Nyugat-Európában 2015 óta nem volt olyan év, hogy ne történt volna a napokban Angliában elkövetett három halálos áldozatot követelő, vagy a Bécsben tervezetthez hasonló terrorcselekmény. Az ellenőrizetlen bevándorlás következtében jelennek meg bűnözésből élő, könnyen befolyásolható elemek – figyelmeztetett Bakondi György.

Nyugat-Európában a migráció által keltett feszültségek már elérték a lakosság ingerküszöbét, és a patrióta pártok is felfigyeltek erre a veszélyre.

A belga miniszterelnök például arról beszélt nemrég, hogy mindent meg kell tenni az illegális migráció megállítására – tette hozzá.

Bakondi György-19
Bakondi György  Fotó: Németh András Péter

Sok helyen nemzetállami megoldásokkal próbálkoznak, mert az uniós elképzelések nem működnek. Két súlyos veszély fenyeget: az egyik a terrorizmus, a közbiztonság romlása. A másik, ami Németországban megfigyelhető: megkönnyítik a migránsok számára az állampolgárság megszerzését, az ilyenek pedig a választásokon minden bizonnyal nem a nemzeti, konzervatív, keresztény pártokra fognak szavazni – magyarázta a miniszterelnök főtanácsadója.

Azért büntetik Magyarországot, hogy álljon be a sorba, engedje be a migránsokat – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rétvári Bence közölte: Magyarország azt fogja tenni, amit eddig is tett, továbbra is megvédi a külső határokat, és nem fogadja el az Európai Unió Bíróságának az országot a migráció elleni fellépés miatt elmarasztaló ítéletét.

Úgy fogalmazott, ez nyilvánvalóan nem jogi ítélet, hanem politikai nyomásgyakorlás. Azért szabtak ki az eredeti indítványhoz képest hetvenszeres – rekordmértékű – bírságot, hogy rávegyék Magyarországot, engedje be az illegális migránsokat, álljon be a sorba, ahogy Európa számtalan országa, amely megszavazta a migrációs paktumot, ami az illegális bevándorlók automatikus átvételét és szétosztását jelenti.

Magyarország azonban – bármekkora nyomás nehezedik is rá – nem enged, ahogy a déli határvédelemből sem – hangoztatta a politikus, aki teljes mértékben jogtalannak és alaptalannak nevezte a bírságot, amelyet – mint mondta – Magyarország nem fog megfizetni.

Az államtitkár kifejtette, a migráció soha nem látott mértékben veszélyezteti egész Európában a közbiztonságot.

A migrációt ugyanazok az alvilági körök szervezik, amelyek korábban kábítószer-kereskedelemből, prostitúcióból, fegyverkereskedelemből óriási pénzeket szedtek össze.

Az alvilág ebből az üzletből még több pénzt szed be, megerősödött Európa-szerte – mondta Rétvári Bence. Példaként Svédországot említette, ahol kétnaponta történik vagy késelés vagy robbantás, amelyet az alvilág szervez, amely pénze jó részét és már utánpótlását is az illegális migrációból szerzi.

Az elmúlt évtizedben kétezer ember lett a terrorizmus áldozata Európában – hangsúlyozta a politikus és több példát sorolva „nonszensznek” nevezte, hogy azért büntetik Magyarországot, „amiért mi az ő biztonságukat védjük”.

A kiszabott – 80 milliárd forintos, majd további napi 400 millió forintos – bírságot „védelmi pénznek” nevezve Rétvári Bence azt mondta, Brüsszelben azt a jogot akarják elvenni az európai tagállamoktól, hogy képesek legyenek az önvédelemre. Magyarországnak nem büntetés járna, hanem költségtérítés: a rendőrök bére, a kerítés kiépítésének a költsége, mivel a kerítéssel a déli határt, az unió külső határát védi.

A brüsszeli bürokraták azt várnák el a magyar rendőröktől, hogy sétáljanak oda a nagy csoportokban érkező migránsokhoz – akiknél gyakran kés vagy fegyver van, és korábban kövekkel támadtak rájuk –, és nyújtsanak nekik segítséget kérelmük benyújtásában.

A bürokraták azt gondolják, hogy a rendőrök nem arra valók, hogy a határt megvédjék, hanem hogy az illegális migránsok „jogainak kiteljesedését elősegítsék” – emelte ki.

Magyarország nem hajlandó a migrációt pártolni, nem hajlandó a háborút pártoló országok közé belépni – hangsúlyozta az államtitkár. Brüsszelben nagyon széles – a liberálisoktól a szociáldemokratákon át a néppártig terjedő – koalíció pártolja a migrációt és a háborút – tette hozzá.

A magyar emberek többször megerősítették, hogy az illegális migrációt a déli határnál meg kell állítani. Volt erről népszavazás, nemzeti konzultáció, és a Fidesz-KDNP az országgyűlési választáson is megerősítést kapott – közölte a politikus.

Rétvári Bence emlékeztetett:

Magyarország 2015 óta bebizonyította, hogy a határ megvédhető, és a migráció az ország határán megállítható. Sőt, Szerbia déli határán is vannak magyar rendőrök – osztrák rendőrökkel közösen –, és ott is hatékonyan tudnak fellépni.

Nyugat-Európában sok politikus a migrációt „logisztikai feladatnak tekinti”. Ez azért elkeserítő, mert ezzel nem az európai vezetők döntik el, hogy kik jönnek Európába és hányan, hanem az emberkereskedők.

Míg egy Európába szóló repülőjegy körülbelül 200 ezer forintba kerül, az illegálisan érkezők az emberkereskedőknek legalább kettő-, öt-, bizonyos esetekben tízmillió forint fölötti összeget fizetnek azért, hogy Európába juttassák őket. Az illegális emberkereskedelem nem a szegények választása – állapította meg az államtitkár.

Az érkezők annak egy részét, amit Európában szociális juttatásként kapnak, hazaküldik, hogy újabb emberek tudjanak fizetni az embercsempészeknek, így a nyugat-európai támogatások valójában az emberkereskedők zsebében landolnak, akik utána alvilági viszonyokat hoznak létre egész Európában, és így sajnos évről évre romlik a közbiztonság a kontinens nagyvárosaiban – mondta Rétvári Bence.

Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy 2015 óta folyamatosan napirenden szerepel az illegális migráció kérdése Európában, de a probléma megoldatlan maradt. Mint mondta, a migrációs paktum, az illegális migránsok kvóta alapján történő szétosztása nem megoldás, hanem sokkal inkább „egy meghívólevél, egy migránsmágnes”.

Magyarországnak az az álláspontja, hogy a külső határokat kell védeni

– emelte ki. Úgy fogalmazott, ha az EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri határszakaszokat, akkor nem kerülne veszélybe a 7500 kilométernyi belső határ. Hozzátette, hogy számos EU-tagállam már bevezette a belső határellenőrzést, többek között az olimpiára készülő Franciaország.

Az Európai Bizottság pénteken nyilvánosságra hozta a határon lefolytatott eljáráshoz kötelezően létrehozandó megfelelő kapacitásról szóló végrehajtási határozatát – írta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

A Magyarország által ellenzett migrációs paktum egyes rendelkezéseinek végrehajtása érdekében Magyarországnak és Olaszországnak az EU külső határain létrehozandó teljes befogadási kapacitásának több mint felét, összesen 15 332 (Magyarországnak 7716, Olaszországnak 8016) férőhelyet kellene állandó jelleggel a határ mentén fenntartania, és a végrehajtás első évében akár 31 464 fő esetén a határon eljárást lefolytatni – írta.

Az ezt követő években pedig a határon lefolytatott eljárást a teljes befogadási kapacitás akár három-négyszerese erejéig is biztosítani kellene – fűzte hozzá.

A többi tagállam részesedése messze elmarad ezektől a számoktól. Mindezt azért, mert a hazánk által megakadályozott illegális belépések száma kimagasló volt az előző években

– fogalmazott a miniszter.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarország határozottan védi a déli határát, és a tavalyi évtől Szerbia is hathatós intézkedéseket tett, amelynek eredményeként megváltozott az illegális migráció útvonala.

Nem mindegy, hogy a rendőrség és az európai államok vezetői döntenek arról, hogy kik élnek Európában, vagy pedig az alvilág, a maffia és az embercsempészek

– hangsúlyozta az államtitkár. Jelen pillanatban az embercsempészek jobban tudják befolyásolni a folyamatot, az európai vezetők kevésbé – tette hozzá.

(Ripost)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek