Sebesség

110-zel száguldva vitte a halálba a sofőr a kamasz Jázmint

Létrehozva: 2024.08.16.

Csopaknál történt a rettenetes baleset. A mindössze 14 éves lány életét sajnos nem tudták megmenteni.

Rettenetes tragédia történt Csopaknál, ahol egy sofőr a megengedett 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett 110-zel száguldozott. Egy óvatlan pillanatban azonban elvesztette uralmát a jármű felett. Lesodródott az útról, majd egy kő miatt visszacsapódott az aszfaltra. A baleset erejét jól mutatja, hogy a kocsi szinte rommá tört, a kereke pedig szinte kiszakadt a helyéről. Az autóban ülő, mindössze 14 éves Jázmin kirepült az ablakon. Noha kórházba szállították, sajnos már semmit sem tehettek érte. Egy darabig gépek tartották életben, majd a szervezete feladta a harcot. 

Csopak, baleset 2022 decembere, Jázmin TV2 Tények
Jázmin mindössze 14 évet élhetett  Fotó: Tények

A fiatal lány egy barátnőjénél aludt, ott azonban az este folyamán megjelentek ismerősök, akik elhívták őket kocsikázni. A kocsiban négyen ültek: a sofőr és a másik két utas túlélte a balesetet, a hátul ülő kamaszlány, aki nem volt bekötve, azonban nem – számolt be a történtekről a Tények. Mindez 2022-ben történt, nem sokkal karácsony előtt. Az ügyészség most emelt vádat az ámokfutó sofőrrel szemben, akinek halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt kell a bíróság előtt felelnie.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek