Gyász

Egy korty forró csokiba halt bele a 13 éves gyönyörű Hannah

K. C.

Létrehozva: 2024.08.13.

Súlyos allergiája és hanyagság miatt kellett elhunynia egy fiatal lánynak. Hannah családja összetört.

Egy 13 éves fiatal lány meghalt miután a fogorvosnál tanúsított hősies viselkedéséért az édesanyja elvitte egy kávézóba. Az ismert kávéháznál egy csésze forró csokit kért Hannah Jacobs, csakhogy az lett élete utolsó itala. 

gyertya, gyász, halálhír
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Már kisgyermekkorától kezdve tejtermék-, tojás-, és hal allergiával élte az életét Hannah. Anyukája hiába rendelte szójatejjel a forró csokiját, mégsem azzal kapta. Hannah már az első korty után már feltűnt, hogy valamiért más az itala, ezt anyukájának is szóvá tette. Azonnal egy gyógyszertárba rohantak egy EpiPenért, de Hannah azelőtt anafilaxiás sokkot kapott, hogy megvehették volna. 

Nem sokkal később mentők érkeztek a fiatal lányért, kórházba vitték, de az orvosok többszöri újraélesztés után sem tudták megmenteni az életét. 

A vizsgálat során 11 tanút és más szakértőket is meghallgatnak. Hannah családja közzétett egy képet a tinédzserről, amin a 13. születésnapját ünnepelte. Az iskolás lány széles mosollyal, a kezében születésnapi lufikat tartva látható, amint egy 13-as kitűzőt is visel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek