Rejtély

"Egy hölgy kerékpározni látta" – egyre több a pletyka az eltűnt inárcsi édesanyáról

IF

Létrehozva: 2024.08.21.

Módosítva: 2024.08.24.

Bozsik Mária eltűnése felbolygatta az Inárcson élőket. Az asszonyt már két éve keresik, ám mindhiába. Vannak, akik úgy vélik, hogy az asszony valószínűleg már halott, ám akadnak olyanok is, akik szerint a nő önszántából hagyta el az országot.

Ahogy arról lapunk már többször hírt adott, két évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt egy kétgyermekes inárcsi édesanya. Bozsik Mária 2022. augusztus elsején hajnalban munkába indult, ám a buszra, amellyel Budapestre utazott volna, már nem szállt fel. Az asszonyt rengetegen keresték, a rendőrség több tanút is kihallgatott, ám mindhiába. A nő eltűnését azóta is hatalmas rejtély fedi és az üggyel kapcsolatban egyre több a szóbeszéd.

Inárcs, Bozsik Mária és kisebbik lánya, Petra
Mária és kisebbik lánya, Petra  Fotó: Bors

Mária eltűnésének időpontját 10 percre (5 óra 20 perc és 5 óra 30 perc között) szűkítette a rendőrség, aznap reggeli mozgását pedig méterről méterre igyekeztek meghatározni. Mindenkit felkutattak, aki láthatta, beszélhetett vele, bármit is tudhat róla. Magyarország legismertebb Kutató-Mentő szervezetét is felkérték, akik még aznap speciálisan képzett kutyákkal mentek a helyszínre. Az ebek azonban csupán az erdő széléig mentek, odáig vezetett a nyom. 

„Bízom benne, hogy élve előkerül“

Mária eltűnése teljesen megváltoztatta Kapás Attila életét. A férfi a közösségi oldalakról szerzett tudomást az édesanya eltűnéséről és első perctől kezdve tudta, hogy ő segíteni szeretne megtalálni az édesanyát.

Folyamatosan nyomon követtem, hogy mi történik. Láttam, hogy egy ismert kutyás kutató-mentő szolgálat kutyái és rendőr nyomkövető kutyák az erdő szélén elvesztették a nyomokat. Úgy gondoltam, hátha tudok ebben én is segíteni a családnak, és korábbi erdőjáró tapasztalatommal hátha tudok ehhez valamit eredményesen hozzátenni 

– mesélte el a Metropolnak a civil eltűntkereső, aki összesen hat alkalommal indult az eltűnt asszony keresésére. Kitartóan vitte véghez a kutatásokat, több helyszínt is átvizsgáltak. Elmondása szerint főleg az erdőben kutattak, ám az utolsó keresés egy lápos területen történt.

– A remény azonban sosem hal meg. Bízom benne, hogy egyszer csak élve előkerül. De ha nem így van, akkor is meg kell oldani ezt a rejtélyt! – magyarázta.

Rengeteg pletyka kapott szárnyra

Mária eltűnése a mai napig foglalkoztatja az embereket. Többen úgy vélik, hogy az asszony életben van és ő maga döntött úgy, hogy elhagyja az országot és új életet kezd. Durva pletykák kezdtek el terjedni a kis településen. Volt, aki azt állította, hogy Mária egy ismerőse temetésekor hazalátogatott Inárcsra. A helyiek elmondása szerint az asszony megpróbálta álcázni magát: napszemüveget és kendőt viselt, ám így sem tudta megtéveszteni régi ismerőseit. Egyik volt kolléganője pedig azt állítja, hogy Mária terhes volt és valószínűleg ezért döntött úgy, hogy kereket old. A rendőrség azonban nem hallgat a pletykákra, a nőt továbbra is eltűntként körözik

Mária testvére, Péter korábban a Ripostnak elmondta: a pletykákat, miszerint a testvére nemhogy él, hanem már több ízben vissza is tért Inárcsra, ő maga is hallotta. 

Egy inárcsi hölgy azt állította, hogy kerékpározni látta, de egy utcabeli is azt mondta, hogy látta Máriát napszemüvegben. Ezt azonban nem tartom valószínűnek, logikátlan. Ez az egész érthetetlen! Azt sem tudjuk, hogy életben van-e 

– mondja Péter, aki úgy fogalmazott, tudja, hogy Mária ügyét rengetegen ismerik, és azzal is tisztában van, hogy az emberek szeretnek válaszokat kapni a kérdéseikre. 

Nézd meg a Ripost videóját az eltűnt Mária kereséséről:

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek