Megható

"Most nagyon kellenek a segítő kezek" – így fogtak össze Sándor, a horrorbalesetben elhunyt focista családjáért

Létrehozva: 2024.08.22.

A helyiek összefogtak a horrorisztikus motorbalesetben elhunyt focista családjáért. A férfi szerelmét és négy kisgyermeket hagyott hátra, akik kilátástalan helyzetbe kerültek.

Mint arról a Bors is beszámolt, szombaton, augusztus 17-én gyászba borult Gyöngyöspata, miután egy helyi, köztiszteletben álló családapa és sportoló életét vesztette egy felfoghatatlan balesetben. Ismeretes, a 35 éves Ó. Sándor a boltba ugrott ki az esti órákba, a vásárlás után pedig motorra pattant. Egy kanyarban azonban kicsúszott, majd először egy oszlopnak, majd egy betonelemnek csapódott. 

Sándort egész Gyöngyöspata gyászolja, most özvegyén és négy, félárván maradt gyermekén próbálnak segíteni Fotó: TV2

Bár a férfi az előírás szerint szabályosan viselte a bukósisakot, a nagy erejű becsapódástól ez sem védte meg: hiába érkezett hozzá mentőhelikopter, Sándor életét már nem lehetett megmenteni. Halálhíre az egész várost megrázta, ugyanis település-szerte kedvelték a négygyermekes férfit, aki minden nap keményen dolgozott, hogy két kislányának, két kisfiának és szerelmének mindent megadhasson. Emellett keményen edzett is: aktív tagja volt a helyi focicsapatnak, a Gyöngyöspata SE-nek is, akikkel a vasárnap játszott volna a Maklár ellen. A meccset a gyász és a döbbenet miatt azonnal lefújták, még az ellenfél csapata is összetörten búcsúzott Sándortól. 

A férfi és élettársa, Dorina már hosszú évek óta éltek együtt és nagy szeretetben nevelték gyermekeiket. 

Az asszony most nem csak élete szerelmét és gyermekei apját vesztette el, de súlyos anyagi gondokkal is küszködik: az összetört Dorina ugyanis a négy kicsivel egyedül maradt egy albérletben. Így az asszony most segítséget kért.

Tisztelt barátaim, ismerőseim! Már értesültetek róla, hogy élettársamat a tegnapi nap elveszítettem. Négy kiskorú gyermek maradt félárván. Albérletben lakunk, nehéz anyagi helyzetbe kerültünk. Kérlek benneteket, ha módotokban áll, csekély összeggel támogassatok minket...

kérte a családanya. A helyiek azonnal összefogtak, az üzenetet szájról szájra adták, míg egy gyöngyösi szervezethez is eljutott, akik azonnal akcióba lendültek: 

Hirtelen, tragikus halállal eltávozott eme földi létből egy édesapa. Maga után 4 gyermeket hagyva. Csupaszív, lelkis anyuka, 4 kedves gyermekkel. Most nagyon kellenének segítő kezek nekik is. Albérletben laknak, amit kifizetniük most a legnehezebb, ez 120 ezer forint havonta 

– írta a gyöngyösi Angyaltársak Segítő Összefogás. Hozzátették, hogy az albérletre fordítható pénzen kívül elsősorban tartós élelmiszerre, drogériai termékekre lenne szükségük, emellett az iskolakezdéshez szükséges szerekre. 

– Gyöngyösről igyekeznék valahogy eljuttatni nekik a felajánlásokat. Nagyon köszönjük előre is a segítséget! – tették hozzá.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek