Áttörés

Hihetetlen: egy lebénult nő 18 év után először volt képes kommunikálni

K.B.

Létrehozva: 2024.08.30.

Az orvostudomány már csodákra is képes az MI segítségével.

Ann Johnson 30 éves volt, amikor sajnálatos módon agyvérzést kapott 2005-ben, és az állapota olyan súlyosnak bizonyult, hogy elveszítette a beszédkészségét, emellett lebénult. Ann és a családja azonban sosem adta fel a reményt, hogy egyszer újra képesek legyenek beszélgetni egymással. Az orvostudomány pedig meghallgatta az imáikat, és most elképesztő áttörést értek el: Ann egy beültetett agyi implantátumnak köszönhetően, a mesterséges intelligencia hathatós közreműködésével újra képes kommunikálni a külvilággal.

ann johnson
Ann Johnson 15 év után tudott beszélni a családjával  Fotó: Fotó: YouTube

Ann és családja örömmel egyezett bele, hogy velük tesztelhessenek egy kísérleti technológiát, ami utólag jó döntésnek bizonyult, ugyanis működik. 

A kísérlet során egy implantátumot helyeztek el a beteg agyában, amely az agy neuonjainak jeleit hallható szavakká formálta, amelyet pedig a mesterséges intelligencia egy digitális avatár segítségével le is tud játszani. 

Így konkrétan Ann egy tévé segítségével tud beszélni, még ha a teste nem is képes rá, hogy szavakat formáljon. Ráadásul a tudósok még arra is képesek voltak, hogy a beteg esküvői videójának hangjából képezzék az avatár hangját, hogy az a lehető legjobban hasonlítson – számolt be róla a Unilad.

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek