Betegség

A fájdalom természetes, nyugtatták a dokik – gyilkos kór támadta meg a fiatal nőt

Létrehozva: 2024.08.30.

Az orvosok magabiztosan állították: mivel 27 éves, garantáltan nem rákos. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.

Ahelyett, hogy a jövőjét tervezné, a bizonytalansággal kell szembenéznie egy mindössze 27 éves nőnek, akit számtalan alkalommal hagytak cserben az orvosok az utóbbi években. Gyakorlatilag nem csak teljességgel átnéztek a panaszain, de folyamatosan igyekeztek úgy beállítani azokat, mintha csak a fiatal nő aggódná túl a helyzetet. Volt, hogy azzal küldték haza: ez csak "női baj", míg más orvos azt sugallta neki: a tüneteit az okozza, hogy egészségtelenül táplálkozik. Végül kiderült: petefészekrákja van, amely már tovább is terjedt. Az angliai Norfolkban élő Keesha Walden tavaly márciusban kért először orvosi segítséget, amikor alhasi fájdalmakat tapasztalt. összevetve azzal, hogy a menstruációja is eléggé rendszertelen volt, aggódott, hogy valami komoly baj van. A dokik azonban megnyugtatták, miszerint nincs semmi baja.

Keesha Walden, GoFundMe
Keesha Walden mindössze 27 éves, mégsem lehet biztos benne, hogy megéri a 30-at  Fotó: GoFundMe

Amikor a helyzet továbbra sem javult, sőt, rosszabbodott, újra orvoshoz fordult. Végül tavaly szeptemberben találtak nála egy menstruációs vérrel teli cisztát, de még ekkor is azt mondták, hogy ez jóindulatú daganat. Keesha végül csak idén februárban tudta meg: valójában egy 26 centis daganata van a petefészkében. Még ekkor is azzal nyugtatták, hogy első stádiumban van. Hamarosan azonban kiderült: a rák már továbbterjedt, a besorolása pedig harmadik vagy negyedik stádiumnak felel meg – magyarázta a The Sunnak a fiatal nő, akin ekkor már igen radikális beavatkozásokat kellett elvégezni: kivették a méhét, a petefészkét, a vakbél féregnyúlványát, valamint eltávolítottak 26 nyirokcsomót. Ezt követően kemoterápia és sugárkezelés várt rá, amely még szeptember elejéig tart. Ha ezen túl van, öt éven keresztül kell ellenőrzésre járnia, hogy figyeljék, visszatér-e a rák.

Keesha úgy érzi, ha időben kiderül, mi a baja, könnyebben kezelhették volna.

– Azt mondták, minden eredményem jó, egészséges vagyok. A háziorvosom, akivel személyesen soha nem találkozhattam, azt üzente, hogy figyeljek oda a táplálkozásomra és eddzek, mert a testtömegindexem jó volt, csak a derekam körmérete volt nagy. Folyamatosan semmibe vették a tüneteimet. Azt mondták, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy komoly bajom legyen, pláne petefészekrákom – jelentette ki, hozzátéve: kénytelen megbarátkoznia a helyzettel, amiben most van.

27 évesen a legtöbb ember a házvásárláson, letelepedésen, családalapításon gondolkodik. Sajnos ezeket elvették tőlem. Az én valóságom megbékélni az ismeretlennel 

– magyarázta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek