Sárm

Itt a kegyetlen igazság: a szépek tovább élnek, mint a csúnyák – ez az oka

GUY

Létrehozva: 2024.08.21.

Egy amerikai tanulmány rávilágított arra, hogy van-e összefüggés a külső megjelenés és a várható élettartam között. Az eredmény megdöbbentő.

A Social Science and Medicine folyóiratban megjelent egy amerikai tanulmány, amelyben az Arizona Állami Egyetem és az Austini Texasi Egyetem kutatói több, mint 8300 wisconsini középiskolás diákot életét követték nyomon 1957-től öregségükig, vagy 2022-ig bekövetkezett halálukig. Az egészségügyi adataik mellett a kutatásban résztvevő diákok fotóit is kigyűjtötték a szakemberek, akik aztán egy független testületet bíztak meg azzal, hogy értékeljék a résztvevők megjelenését a külső vonzerejük, szépségük alapján.

vonzó szép nő
Egy amerikai tanulmány szerint a szép emberek tovább élnek, mint a csúnyák. A férfiak egy, míg a vonzó nők akár két évvel is hosszabb élettartamra számíthatnak, mint kevésbé szerencsés társaik Fotó: Elina Fairytale / Pexels (illusztráció)

A résztvevők megjelenését ezután hat kategóriába sorolták, a legvonzóbbtól a legkevésbé vonzóig. A skálán a legkevésbé vonzó emberek közé tartozók majdnem 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg korábban, mint a többiek.

Ezért egészségesebbek

Ez igazságtalannak tűnhet, de arra enged következtetni, hogy ha nem vagy vonzó, akkor nagyobb valószínűséggel halsz meg fiatalabban, mint jóképű embertársaid. Az amerikai tanulmány adatai rávilágítottak arra is, hogy a „csúnya” férfiak átlagosan majdnem egy évvel kevesebbet élnek, mint azok, akiket jó megjelenésűnek tartott az erre felkért „zsűri”. Ami a nőket illeti: a nem vonzó nők átlagosan két évvel korábban halnak meg, mint a vonzó nők.

Bár a tanulmány azt nem tudta egyértelműen igazolni, hogy a vonzerő közvetlenül befolyásolná a hosszú élettartamot, ráhatása azonban nagyon is lehet arra.

A jobban kinéző emberek valószínűleg egészségesebbek is lehetnek, de a vonzerő közvetlenül befolyásolhatja a hosszú élettartamot is, mivel jelentős kutatások korábban már kimutatták, hogy a vonzerőnek genetikai összetevője van

 – magyarázta Dr. Connor Sheehan, társadalomtudós az Arizona State Universityről.

Jobbak és gazdagabbak

Hozzátette: bizonyított, hogy a vonzóbb emberek többet keresnek, jobban bánnak velük a tanárok, illetve a főnökeik, valamint kevésbé valószínű, hogy bűncselekményt követnek el. Ha pedig mégis, akkor rendszerint enyhébb büntetést kapnak. Mindez azt bizonyítja, hogy a külsőnek igenis van élettani hatása, így aztán az élettartamra is ráhatással bírhat.

Dr. Daniel Hamermesh, közgazdász szerint, ha az emberek nem fordítanának annyi figyelmet a mindennapi életben a megjelenésre, akkor egészen biztos, hogy idővel már nem látnánk ezeket a különbségeket az élettartamot illetően.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek