Dráma

Valami megcsípte a Balatonban a férfit, strandolás közben került élet-halál közé

B.

Létrehozva: 2024.08.06.

Minden további nélkül összeesett a férfi.

A keszthelyi strandon teljesített gyalogos járőrszolgálatot Horváth Renáta főtörzsőrmester és Hoffer Albert Károly törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség (KR) két egyenruhása, amikor megszólította őket egy 50-60 éves férfi. A dohányboltot kereste. 

A két rendőr nem tétovázott Fotó: police.hu

Először úgy tűnt, semmi baja nincs, majd megtámaszkodott, és jelezte, a vízben megcsípte valami, de nem allergiás. Ez volt az utolsó összefüggő mondat, amit hallottunk tőle, mivel közvetlenül azután, hogy leültettük egy padra, elájult

– mesélte Horváth Renáta.

A két rendőr nem tétovázott: míg Hoffer törzsőrmester rádión kért mentőt, Horváth főtörzsőrmester az eszméletlen férfi fejét tartotta és figyelte az életjeleit, ahogy az egészségügyi képzésen is tanították. Hamarosan hallották, úton a segítség, ráadásul egy járókelő is megállt, hogy felajánlja a szolgálatait.

Sajnos ebben a helyzetben sokkal többet nem tehettünk, mint hogy vártunk és figyeltünk, hiszen nem tudtuk, milyen csípést szenvedett el az áldozat

 – mondta el Horváth Renáta.

Az életmentő járőrpár csak a mentősöktől tudta meg, hogy a férfi, akit azonnal kórházba szállítottak, és aki maga sem tudott arról, a rejtélyes csípés allergiás reakciót válthat ki nála, gyors és szakszerű intézkedésüknek köszönheti az életét.

Nagyon jólesik a tudat, hogy megmentettük az úr életét, de büszkeséget nem érzek, csak hálát. Ezért voltunk ott, ez a feladatunk, örülök, hogy helytálltunk

 – jelentette ki Horváth Renáta, akit a család is az állományhoz köt, hiszen a férje szintén rendőr, Lentiben szolgál.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek