Titokzatos

Veronai buszbaleset: már azt találgatják a helyiek, hogy mikor szabadulhat a sofőr

GUY

Létrehozva: 2024.08.23.

A Bors felkereste V. János házát, hogy megtudja, időnként hazaengedik-e már a börtönből a veronai buszbaleset miatt elítélt sofőrt.

Öt évvel a veronai autóbusz baleset után született meg a jogerős bírósági döntés az összesen 18 magyar utas halálát követelő 2017-es tragédia ügyében. Mint ismert, 2017. január 20-án éjfél körül, Verona és Velence között az A4-es autópályán a Színyei Merse Pál Gimnázium diákjai és kísérőtanárai, valamint néhány hozzátartozó, így összesen 56 fő – 43 fiatalkorú és 13 felnőtt – utazott hazafelé azon az autóbuszon, amelyet V. János vezetett és ami a franciaországi sítáborból tartott hazafelé. A Setra típusú jármű letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül pedig kigyulladt. A buszsofőr, V. János röviddel a baleset előtt váltotta kollégáját.

veronai buszbaleset busz sofőr tragédia baleset
Ennyi maradt a Setra autóbuszból amit V. János vezetett, amikor szalagkorlátnak, majd hídpillérnek csapódott és kiégett az A4-es autópályán, Olaszországban, Verona közelében Fotó: AFP

A buszvezető büntetőperét tárgyaló olasz bíróság szerint a katasztrófát a sofőr, V. János hosszú ideje fennálló alvászavara okozta, valamint a busz számos átalakítása, ami miatt a jármű közlekedésre alkalmatlan volt. A vétkes sofőr, V. János 2022-ben az elsőfokú 12 éves börtönbüntetés után másodfokon a Velencei Fellebbviteli Bíróságon enyhébb, 6 év letöltendő szabadságvesztést kapott. Az ítélet szerint V. János soha többé nem vezethet Olaszországban, emellett pedig 5 millió eurós kártérítést is fizetnie kell.

V. János buszsofőr tárgyalás tragédia
V. János a bírósági tárgyalásán. A veronai tragédia sofőrje azóta sem kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól Fotó: Bors

Mostanában szabadulhat a buszsofőr, V. János

Az olasz ügyészség és a magyar ügyvédek közötti megállapodás értelmében már akkor tudható volt, hogy V. Jánosnak ebből a 6 évből legfeljebb 2 és fél évet kell majd börtönben töltenie. Ebből kiszámítható, hogy V. Jánosnak mostanában kellene szabadulnia, vagy talán már meg is kellett ennek történnie. A Bors ennek próbált utánajárni, ezért Békéscsabára utaztunk és felkerestük V. János házát. Kívülről úgy tűnt, mintha senki nem lenne az ingatlanban, amiről nem tudni, hogy V. János távollétében ki tartja fenn. Becsengetni nem tudtunk, miután a csengő helyén csak néhány kábel árulkodik arról, hogy itt kellett korábban bebocsájtást kérni a lakásba, amelynek most – a kánikula idején is – zárva voltak az ablakai. Volt egy kocsi is az épület előtt, de a napellenző hanyag elhelyezése sem azt erősítette, hogy bárki is tartózkodna az ingatlanban.

buszsofőr ház veronai buszbaleset
V. János háza körül nagy volt a csend: a ház előtt parkoló autó jól láthatóan rég nem mozdult el a helyéről, a lakás ablakai pedig a kánikulában is zárva voltak, az udvaron sem volt semmi mozgás Fotó: Szabolcs László / Bors

 

A környékbeliek sem tudnak biztosat a sofőrről

V. János utcájában nem volt túl nagy a mozgás: mindössze egy idős hölgy közlekedett arra biciklivel. Tőle tudtuk meg, hogy a környékbeliek is csak találgatnak a sofőrrel kapcsolatban.

Fogalmunk sincs, hogy szabadult-e már, de én úgy tudom, hogy itt még nem látták azóta, hogy börtönbe ment volna. Van, aki szerint már nem is jön többet haza, mások szerint még nem töltötte le a büntetését, de többen is úgy tudják, hogy valamikor mostanában fogják kiengedni, én nem tudom

- mondta a neve elhallgatását kérő idős néni, aki éppen csak lelassított a kerékpárral és már tekert is tovább.

V. János ház veronai buszbaleset sofőr
A veronai buszbaleset miatt elítélt sofőr háza körül nagy a csend - a környékbeliek sem tudnak semmit V. Jánosról Fotó: Szabolcs László / Bors

A sofőr lányát próbáltuk elérni telefonon, hogy megtudjuk, mikor szabadul édesapja. Sikerült is utolérnünk és másnapra ígért telefonos tájékoztatást, de aztán eltűnt, hiába hívtuk többször is a megbeszélt időpontban.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek