Gyilkosság

„Apa anyának a kést a torkához tette" - végignézte anyja halálát a 4 éves kisfiú Hajdúböszörményben

L.A.

Létrehozva: 2024.09.15.

János szerdán ölte meg párját és megszurkálta anyósát is.

Végignézte édesanyja haláltusáját az a négyéves kisfiú, akinek az apja kegyetlenül megölte a feleségét Hajdúböszörményben. Mint arról beszámoltunk, a gyilkos az anyósát is megszurkálta. Ezután a gyerekkel egy barátjához ment biciklivel, a kicsit otthagyta, ő pedig tovább menekült. Most az ismerős nyilatkozott a Tényeknek.

Fotó: TV2

Azt láttam rajta, hogy remegett, meg ideges volt

– mondta a nő, akinek a férfi azt állította, veszekedtek a feleségével, azért ideges.

A megölt asszony nemrég szabadult a börtönből. Úgy tudni, csalás miatt került rács mögé. Nyomkövetővel lehetett otthon és a férje szerint azért is balhéztak, mert a felesége megcsalhatja.

Három hónapja, hogy jóba van egy szakáccsal

– árulta el az ismerős asszony, aki megpróbálta megnyugtatni a férfit és kávéval kínálta.

Ezután mondta, hogy a kisfiú egy órára hadd maradjon. Kért egy felsőt is és megfogott egy pólót. Mondom azt miért viszed, hát póló van rajtad. Azt mondja hozom én mindjárt, hát gondolom, hogy a fejére tette

– fűzte hozzá.

A kisfiú végül ott egész éjjel ott maradt. Reggel hallották, hogy gyilkosság történt és rossz érzésük támadt, ezért megkérdezték a gyereket.

Anya, meg apa, meg a mama verekedtek, veszekedtek

– mesélte a gyerek a nőnek. A 4 éves végignézte apja vérengzését.

Apa anyának a kést a torkához tette, verekedtek. Anya leesett a székről, anyától apa elvette a kést, apa megint odatette anyának a kést torkához

– így emlékszik a kicsi a gyilkosságra.

A nő azonnal hívta a rendőröket, a gyilkost pedig azóta is nagy erőkkel keresik.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek