Bénulás

Az orvosok is tehetetlenek voltak: ritka fertőzés miatt bénult le az asszony arca

H. A.

Létrehozva: 2024.09.10.

Az 53 éves nő visszatérő fejfájás miatt került kórházba, ahol végül agyvelőgyulladást diagnosztizáltak nála.

Rendkívül ritka agyi fertőzést kapott el egy 53 éves nő, amelynek következtében a fél arca lebénult. A nyugat-sussexi Vicky Chadwick élete azután vett drasztikus fordulatot, miután folyamatosan visszatérő fejfájását követően kórházba került.

Vicky Chadwick Northfoto
A középkorú nő fél arca lebénult / Fotó: Northfoto

A nő megpróbáltatásai tavaly novemberben kezdődtek, amikor súlyos fejfájás kezdte el kínozni, habár kezdetben még nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Később felkeresett egy kórházat, ahol CT-vizsgálatot végeztek, ám az orvosok nem találtak semmi problémát, így pár órával később hazaküdték. Vicky arca azonban két nappal később lebénult, és a beszédkészségét is elvesztette. Amikor visszament a kórházba, Bell-féle bénulást állapítottak meg nála, amire gyógyszert kapott, és ismét elbocsátották. A tünetei viszont ezek után is csak súlyosbodtak: egyre jobban szédült, zavarttá vált és az arcbénulása is fokozódott. Az orvosoknak ezt követően sikerült felállítaniuk a helyes diagnózist: kiderült, Vickynek Ramsay Hunt-szindrómája van, amit a varicella-zoster vírus okozott. Időközben a vírus átterjedt a nő agyára is, és agyvelőgyulladást eredményezett. Vicky ezután visszakerült a kórházba, ám a betegsége olyannyira ritkaságnak számított, hogy a jelek szerint az orvosok sem tudtak róla túl sok mindent.

Azt mondták, nagyon ritka, de ha korábban megfelelően diagnosztizáltak volna, az segített volna a prognózisomon. Az emberek nem értik a tüneteket, más orvosokat hívtak, hogy megpróbáljanak diagnosztizálni: úgy érzem, jobban fel kell hívni a figyelmet az ilyen típusú betegségekre

– nyilatkozta Vicky, aki előtt – bár a hírek szerint teljesen fel fog épülni – hosszú út áll a gyógyulás felé. Az arca jobb oldala továbbra is le van bénulva, nehezére esik az evés és a beszéd, és várhatóan hónapokba telik, mire a bénulás megszűnik. Mindezek dacára a nő hálás az őt kezelő orvosoknak, és reméli, mihamarabb rendben fog jönni.

Nem akarom leszólni az orvosokat – csodálatosak voltak –, csak nem sokat tudnak erről a betegségről, az ellátásuk viszont első osztályú volt. Remélhetőleg teljesen felépülhetek, és mindezt magam mögött hagyhatom

– tette hozzá Vicky a Mirror beszámolója szerint.

Vicky Chadwick Northfoto
Még hónapokba telhet, mire teljesen megszűnik a bénulás / Fotó: Northfoto

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek