Életerő

Ez maga a csoda: az orvosok lemondtak róla, de Áron már a bölcsődét kezdi

Létrehozva: 2024.09.27.

Áron nagyon szereti a bölcsődét. Édesanyja pedig örül, hogy beteg kisfiának sikerült beilleszkednie a picik közösségébe.

Áron édesanyja vajúdása közben túl sok időt töltött a szülőcsatornában, ezért oxigénhiányos állapotban jött a világra. Orvosai teljesen lemondtak róla, úgy gondolták, hogy egész életében a lélegeztetőgéphez lesz kötve, de édesanyja mindent megtesz, hogy kisfia állapota javuljon.

Áron elkezdte a bölcsődét, így végre gyerekek között lehet / Fotó: Olvasói

Áron jól érzi magát a többiek között

Fanni több mint 24 órát vajúdott a szüléskor. De Áron szerencsére mindenben mást csinál, mint amit az orvosi szakkönyvek írnak az oxigénhiányos állapotú gyerekekről.  

Nagyon jó dolog, hogy felvették a pesthidegkúti bölcsődébe, mert így végre rendszeresen találkozik gyerekekkel

- mondja az édesanyja, aki úgy gondolja, hogy a közösségnek építő szerepe van Áron fejlődésében.

Nagyon féltem, hogy nem jól fogadja a bölcsődét és a többi gyereket, de szerencsére nem így történt. Már az első nap is olyan volt, mintha mindig is ide járt volna

- folytatja Kovács Fanni.

- A Hidegkúti úti bölcsibe járunk. Tegnap volt az első napunk, és nagy dolog, hogy végre gyerekek között van Áron - meséli Kovács Fanni, aki örül, hogy fia már az első napon be tudott illeszkedni a közösségbe.

A beszoktatás ideje alatt Áron két egész és egy fél napot tölt a bölcsődében, de a többi napon sem unatkozik otthon. Olyankor fejlesztésekre viszi őt Fanni, aki minden lehetőséget megragad, ami hozzájárulhat fia fejlődéséhez. Ezenkívül képzéseken is részt vesz, mert úgy gondolja, hogy ezek is segítenek a kisfiú fejlődésében.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek