Gyógyulás

"Arra ébredtem, hogy nem tudok mozdulni és beszélni sem" - a halál torkából menekült meg András

Létrehozva: 2024.09.02.

András egyik reggel nem tudott felkelni az ágyból. Végtagjai nem engedelmeskedtek, és egy hang sem hagyta el a torkát. Mindössze 39 évesen sztrókot kapott, és némán és kétségbeesetten várta a sorsát.

A férfi azóta hosszú utat járt be, és sosem adta fel. Mindig hitt benne, hogy teljes értékű életet fog tudni élni. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően meg is valósította álmát. Azonban ez önmagában kevés lett volna, ha nem talál megfelelő segítőkre, akik terápiájukkal mindvégig mellette voltak a rögös úton.

A beszédét különböző gyakorlatokkal fejlesztették, míg a mozgásában a torna csinált csodát Fotó:olvasói

Három éves korom óta sportoltam, úsztam a Spartacusban, crossfitteztem, és még ping pongoztam is. Egészséges életet éltem egészen a sztrókig.

 -emlékszik vissza András, aki 2019. január 23-án reggel arra ébredt, hogy szeretett volna felkelni, de nem engedelmeskedett a teste, és egy hang sem hagyta el a torkát. Azonnal mentőt hívtak hozzá, és a váci kórházba szállították, ahol az orvosok sikeresen küzdöttek az életéért.

Három hét múlva szállítottak át a rehabra. Összesen négy szót tudtam csak kinyögni, amiből kettő a kilenc, és délelőtt volt. Ekkor még a karomat sem tudtam megemelni. Mikor a családom ezt látta sírva fakadtak. 

- emlékszik vissza András a nehéz időszakra. Édesanyja azonban nem nyugodott bele, és kereste a lehetőségeket, hogy milyen gyógymód lehet hatásos a fiának. Így talált rá az ARNI módszerre és Pásztor Gabira.

Amikor először találkoztam Gabival a Stroke Neuro Rehab vezetőjével, rögtön láttam, hogy árad belőle a pozitív energia. Mellette olyan eredményeket értem el, amit előtte semelyik rehabilitáción nem sikerült. Az ARNI módszer nem csak egy torna. Minden személyre van szabva a foglalkozásokon. 

-mondja hálásan a férfi, aki 2021-óta alkalmazza ezt a terápiát, ami segítségével már tud tökéletesen beszélni, és járni is.
A beszédét különböző gyakorlatokkal fejlesztették, míg a mozgásában a torna csinált csodát. A bal keze ismét jól működik, és a jobb is napról napra javul. A sztrók után alig tudta néhány centire felemelni, most már bármit meg tud csinálni vele. A felépülése során egy darabig még használta a három lábú botot, de mára már arra sincs szüksége.

András ma már teljes életet élhet Fotó:olvasói

András úgy véli, hogy akarattal és persze szakképzett segítőkkel minden lehetséges. Nagyon hálás Gabinak, hogy segített neki a talpraállásban. Azóta is dolgozik. Egy kotrógéppel árkot ás, és nincs szüksége segítségre még a furgon platójára is egyedül áll fel a munkagéppel.
Természetesen a sport a mai napig végig kíséri az életét. Ismét úszik, saját testsúlyos edzéseket végez, és minden nap kerékpározik. Idén nyáron az újonnan vásárolt sportszere és egyben nagy kedvence, egy SUP, amivel szelni tudja a hullámokat.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek