Gyász

Eltemették a murakeresztúri gyilkosság áldozatát - Így búcsúzott Vicától az édesanyja

Létrehozva: 2024.09.30. 18:40

A háromgyermekes családanyát pénteken helyezték örök nyugalomra. A murakeresztúri gyilkosság áldozatának végső búcsúztatójára rengetegen mentek el.

Gyászba borult az egész falu pénteken (szeptember 27.) - ekkor kísérték utolsó útjára a murakeresztúri gyilkosság tragikus sorsú áldozatát, Évát. A háromgyermekes családanyának mindössze 28 év adatott meg a Földön: az asszonyt szeptember 16-án gyilkolta meg gyermekei apja és egyben volt férje, a 42 éves K. Attila. 

murakeresztúri gyilkosság
A murakeresztúri gyilkosság áldozatát rengetegen kísérték el utolsó útjára Fotó: Facebook

Mint arról már korábban is beszámoltunk, a fiatalasszony még januárban szakított férjével, ugyanis nem bírta elviselni a férfi féltékenységi rohamait és az anyagi zűröket. Bár ezután Éva megtalálta a boldogságot és új életet kezdett Nagykanizsán új szerelmével, Attila képtelen volt feldolgozni azt, hogy házassága tönkrement: megesett, hogy megpróbált végezni magával. Ekkor Vicát hívta fel, aki azonnal a mentőkért telefonált, így megmentette későbbi gyilkosa életét. 

Az utolsó, tragikus napon a férfi vélhetően elrabolta Évát, akit visszakényszerített hajdani otthonukban, majd megfojtotta az asszonyt.

 Tette után elmenekült, napokig rejtőzködött, majd végül Nagykanizsán fogták el, azóta rácsok mögött vár a sorsára. 
Éva családja teljesen összetört, édesanyja, idősebb Éva azt is elmondta lapunknak: imádott lánya már a második gyermeke, akit elveszít.

Egy gyermeket már elvesztettem: várandós voltam, amikor autóbalesetet szenvedtem. De a saját életem kockáztatásával is megszültem a három gyermekem, nekem ők az életem. Borzalmas ez az érzés, ennél nagyobb fájdalmat szülő nem élhet át

 - mondta akkor a Borsnak idősebb Éva.

Attila ebben a házban gyilkolta meg volt feleségét Fotó: Zaol

Az asszonynak pénteken minden anya legszörnyűbb rémálmát is át kellett élnie: ekkor temették el imádott kislányát. Az asszony a szertartás előtt szívszaggató sorokkal, egy verssel búcsúzott Vicától: 

Vicusom szemét lesem én; s így az éj idején veled élek kislányom, szívem élete, szép gyermekem, melletted a sír fenekén, tengerpart bús mezején

 - írta a gyászoló asszony.

 Információink szerint a szertartáson rengetegen részt vettek, tucatnyi rokon, családtag, ismerős, barát és helybéli állt sorban Éva ravatalánál. 

Köszönöm mindenkinek a részvétnyilvánítást, és azoknak, akik elkísérték lányomat velünk az utolsó útjára 

- köszönte meg az összetört asszony. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek