Búcsú

„A lelke és a mosolya örökké él” - így helyezik örök nyugalomra a gyáli vonatbaleset tini áldozatát, Virágot

B. T.

Létrehozva: 2024.09.11.

Virágot Budajenőn helyezik örök nyugalomra. Az édesanyja megkérte a temetés résztvevőit, hogy egyetlen dolgot vigyenek a búcsúztatásra.

Mint arról lapunk is beszámolt, egy boldog család élete tört ketté múlt hét hétfőn (szeptember 2.) Gyálon. Ismeretes, a 16 éves Virág éppen iskolába sietett azon a tragikus napon: a tini Gyálról indult el a fővárosi suli felé, azonban oda soha nem érkezett meg - a vonatsíneken ugyanis a közeledő szerelvény elgázolta. Hiába rohantak a mentők, a fiatal diáklányon már nem lehetett segíteni: a helyszínen elhunyt. 

temetés
Virág temetését Virág gyermekkorának egyik fontos színhelyén, Budajenőn tartják   Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A halálos baleset után mindenkit összetört, a fiatalt már napok óta emberek százai gyászolják. A tragédiát csak tetézi, hogy egy nappal korábban még boldog ünnepet ültek otthon: vasárnap, a tragédia előtti napon volt Virág 16. születésnapja. A barátai és családja egybehangzóan állította: a lány csodálatos fiatal volt, tele álmokkal és célokkal. Anyukája és ikeröccsei fájdalmas sorokkal búcsúztak el Virágtól: 

Erősen hiszünk benne itthon, a család, a testvérei, hogy a lelkünk halhatatlan, Virág lelke már szabadon száll, mint a madár

 - írta Renáta

Vasárnap (szeptember 8.) misét is tartottak a lány lelki üdvéért. Renáta megkérte: megértéssel forduljanak Virág emléke felé.

Aki szeretne érte imádkozni, tőle elbúcsúzni, várjuk. Köszönjük a rengeteg együttérző szót, támogatást. Mindig ilyen szeretettel, megértéssel és tisztelettel gondoljatok rá és forduljatok mások felé is

 - kérte az összetört asszony. Hozzáfűzte, hogy imádott kislányát Budajenőn helyezik majd végső nyugalomra: 

- A temetés Budajenőn lesz. Virág rengeteg boldog órát töltött Budajenőn, mamáéknál, ott kezdett el járni és ott tanult meg biciklizni 

- magyarázta az édesanya. A gyászoló szülőnek csupán egy kérése volt a temetésre érkezők felé:

Kérünk benneteket, hogy csak egy szál fehér virágot hozzatok neki. Köszönjük az együttérzést és a sok szeretet. A lelke és a mosolya örökké él...

 - írta az anya.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek