Nipah-vírus

Kiadták a riasztást: meghalt egy diák, nincs gyógymód az agyvelőt támadó vírusra

Bors

Létrehozva: 2024.09.16.

A betegség halálozási aránya rendkívül magas. Most egy 24, nem sokkal korábban pedig egy 14 éves fiatal is életét vesztette.

Felütötte fejét a Nipah-vírus Dél-Indiában, az egészségügyi szakértők is aggódnak. A Nipah-vírus az agyvelőt és a tüdőt támadja meg, a kór többek között lázat, görcsöket, hányást, nehéz légzést és izomfájdalmat okoz. A kezdeti panaszokat olyan súlyosabb tünetek követhetik, mint a dezorientáltság, zavartság, kábultság, akut agyvelőgyulladás, atipikus tüdőgyulladás, rohamok, kóma. A Nipah ellen nincs védőoltás, a halálozási arány viszont igen magas, 40 és 70 százalék közé tehető. 

Dél-Indiában két fiatal vesztette életét három hónapon belül a vírus következtében. Júliusban egy 14 éves fiú halt meg, most pedig egy 24 éves beteg halálát jelentették be a hatóságok – írja a Metro. Azt a 151 embert, akik kapcsolatba kerültek a most elhunyt diákkal, megfigyelés alatt tartják, hogy ellenőrizzék, nem mutatnak-e tüneteket. 

Nincs vakcina a Nipah megelőzésére, és nincs gyógymód sem, csak a tüneteket tudják enyhíteni az orvosok, a pácienseknek egyébként maguknak kell legyőzniük a betegséget. A kutatások szerint a túlélők 20 százalékánál tartós neurológiai problémák figyelhetők meg. A most elhunyt diák szeptember 4-én kezdett tüneteket mutatni, és öt nappal később meghalt Kerala államban, ahol a másik haláleset is történt.

A Nipah-vírus a Henipavirus nemzetségbe tartozik, alapvetően gyümölcsdenevérekben jelenlévő, de az emberekben és egyéb állatokban is fertőzést okozni képes kórokozó. Kezdetben a vírus állatról emberre terjed át, de már képes emberek között is terjedni. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek