Felkészültség

KTM: felkészülten várják a védelmi bizottságok az Ausztriából érkező árhullámot

Bors

Létrehozva: 2024.09.15.

Mindent megtesznek a lakosság biztonságának érdekében.

Felkészülten várják az Ausztriából érkező, aggasztó méretű árhullámot a védelmi bizottságok Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében, illetve a fővárosban - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vasárnap az MTI-vel.

Kiemelték, a védekezés koordinálásáért felelős testületek 0-24 órában követik nyomon a helyzetet, hogy szükség esetén a további döntéseket azonnal meg tudják hozni. Ha a helyzet megköveteli, a főispánok által vezetett védelmi bizottságok élőerős segítséget is toboroznak. Az árvízi védekezéssel kapcsolatos feladatokat szakmailag az Országos Vízügyi Főigazgatóság irányítja, a védekezési munkálatok mindenhol időben megkezdődtek. 

Ehhez a munkához minden érintett szakaszon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adja a védekezés támogató logisztikáját, a vármegyei védelmi bizottságok pedig a különböző vármegyei szervek munkáját koordinálják és szakmai kezdeményezésre döntenek a lakosság védelme érdekében szükséges intézkedésekről - írják a közleményben. 

Hangsúlyozták, az első és másodfokú védekezés egyes feladatainak elvégzésében a jogszabályok a települési polgármesterek feladatait is megszabják. Budapesten a védekezés szakmai feladatait a főpolgármester vezetésével a Fővárosi Csatornázási Művek irányítja, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság bevonásával. Amennyiben a védekezéshez további eszköz vagy munkaerő szükséges, azt az érintett szervek jelzik a Budapest Főváros Védelmi Bizottságát vezető főispánnak - tájékoztatott a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.

Az OVF közzétette az önállóan védekező települések listáját

Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést, ezért közzétették az önállóan védekező települések listáját - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap közösségi oldalán.

Az OVF azt javasolja, ha valaki tevékenyen részt vállalna a helyi védekezésben, az keresse meg az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát, és tájékoztat a teendőkről. A közzétett lista szerint az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Hédervár, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót, míg a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén Budakalász, Dunabogdány, Dunakeszi, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Nagymaros, Százhalombatta, Szentendre, Szob, Sződliget, Tahitótfalu, Tass, Vác, Verőce, Visegrád, Zebegény települések érintettek. Az OVF javasolja azt is, hogy a segíteni akarók keressék fel annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait, ahol segíteni szeretnének.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek